Negyven milliárd forintos hazai fejlesztés indul norvég pénzből |
2013. szeptember 11. szerda, 00:00 |
Több mint 40 milliárd forintnyi (mintegy 150 millió eurós) fejlesztési forrást hirdetnek meg hamarosan a Norvég Alap keretében – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a támogatási program elindításáról szóló, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a norvég nagykövetség által megrendezett nyitókonferencia sajtótájékoztatóján. A Norvég Alap első, 2004-2009 közötti ciklusában 135 millió eurós forrás állt az ország rendelkezésére, aminek több mint 90 százalékát hívták le a projektgazdák. A most induló, második ciklusban az elsőhöz képest több, 153 millió eurós forrást hívhat le az ország 2016-ig. A legtöbb forrást az Alap 12 programja közül a környezetvédelem, a kutatás-fejlesztés és a civil szervetek fejlesztése területén lehet felhasználni. A 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszak forrásait már 98 százalékban meghirdették, a következő hétéves, 2014-2020 közötti ciklus támogatási lehetőségeire pedig még nem lehet pályázni, így a Norvég Alap most meghirdetett forrásai egyfajta áthidaló szerepet tölthetnek be a két uniós költségvetési időszak között – emelte ki lapunknak a Norvég Alap forrásainak jelentőségét Csepreghy Nándor. Simó Balázs, az NFÜ illetékes irányító hatóságának vezetője kiemelte: a projektgazdák akár 90 százalékos előleget is kaphatnak. A Norvég Alap forrásaira főként non-profit szervezetek és önkormányzatok pályázhatnak, azonban a zöld ipari innovációról szóló, 21 millió eurós büdzsével bíró programban a versenyszféra is érdekelt lesz, vagyis vállalkozások is igényelhetik a támogatásokat – mondta el lapunk érdeklődésére Simó Balázs. Ennek a programnak a célja, hogy növelje az úgynevezett zöld vállalkozások versenyképességét, illetve támogassa a zöld innovációt, a zöld vállalati megoldásokat. A norvég forrásokat hivatalosan EGT és Norvég Alapoknak nevezik, miután Norvégia mellett az Európai Gazdasági Térség másik két EU-n kívüli tagja, Izland és Liechtenstein is nyújt forrásokat, azonban a támogatások döntő részét, mintegy 97 százalékát Norvégia biztosítja. Norvégia, illetve Izland és Liechetnstein a támogatást az áruk, a szolgáltatások, illetve a tőke és a munkaerő szabad áramlását biztosító uniós belső piachoz való hozzáférésért cserébe fizeti az EU-nak, ugyanis a skandináv ország az EGT tagjaként úgy élvezi a közös piac előnyeit, hogy rá nem vonatkoznak az EU-tagsággal járó kötelezettségek. Forrás: Világgazdaság Online - T.G.
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Nincs érdemi javulás a magyar kkv-k digitális versenyképességében egy felmérés szerint
- Az MVM szeptember második felétől küldi az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak
- ÉVOSZ: finanszírozási nehézségek jelentkeznek az építőiparban
- Egy kutatás szerint a kkv-k többségének nincs digitalizációs stratégiája
- K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait
- K&H: a kis és közepes vállalkozások 89 százaléka rendelkezik biztosítással
- K&H: alaposan körülnéznek a kkv-k hitelfelvétel előtt
- Hazai virág vásárlásával segíthetjük a magyar termelőket
- Felmérés: a romániai kkv-k harmada leépítésre készül a magas energiaárak miatt
- MKIK: az energia árak emelkedése 12 ezer kkv-t hoz nehéz helyzetbe
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..