Lengyelország továbbra is jó piac a magyar vállalatok számára |
2013. október 29. kedd, 00:00 |
Lakossági fogyasztásbővülés, növekvő kiskereskedelmi értékesítés és idén várhatóan 2 százalékkal növekvő GDP – három erős érv a Lengyelország felé tekintő hazai vállalkozások számára – derül ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből. A lengyel piac továbbra is jelentős értékesítési potenciállal kecsegteti a hazai gépipari, vegyipari és műanyagipari illetve élelmiszeripari vállalatokat. „Az adatok vizsgálva azt kell látnunk, hogy az évek óta tartó gazdasági növekedés és az erős belső fogyasztás miatt Lengyelország ideális célország lehet a magyar exportőröknek a régióban. Ugyancsak pozitív a magyar vállalkozások szempontjából, hogy mind politikai, mind gazdasági szempontból Lengyelország igen alacsony kockázati szinten helyezkedik el” – mutatott rá Vanek Balázs , az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója. A Lengyelország és Magyarország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok jól működnek, a két ország közötti árucsere-forgalom 2 százalékkal növekedett, és közel 3057 millió eurót tett ki 2013 első félévében. Az elmúlt években Magyarország leginkább elektromos és mechanikus eszközöket vásárolt Lengyelországtól. Ugyanakkor idén a jármű szektor részesedése nőtt, ez azonban főleg a Budapestre szánt metrószerelvényeknek köszönhető. Emellett az élelmiszerek, valamint a vegyipari és műanyagipari termékek behozatal produkált növekedést. Szintén jól szerepeltek a magyar piacon a könnyűipari termékek, főként a textilek és ruházati cikkek, valamint a cipők; utóbbi a magyar piacra belépő számos lengyel cipőgyártó vállalatnak köszönhető. Forrás: Világgazdaság Online - T.D.
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Nincs érdemi javulás a magyar kkv-k digitális versenyképességében egy felmérés szerint
- Az MVM szeptember második felétől küldi az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak
- ÉVOSZ: finanszírozási nehézségek jelentkeznek az építőiparban
- Egy kutatás szerint a kkv-k többségének nincs digitalizációs stratégiája
- K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait
- K&H: a kis és közepes vállalkozások 89 százaléka rendelkezik biztosítással
- K&H: alaposan körülnéznek a kkv-k hitelfelvétel előtt
- Hazai virág vásárlásával segíthetjük a magyar termelőket
- Felmérés: a romániai kkv-k harmada leépítésre készül a magas energiaárak miatt
- MKIK: az energia árak emelkedése 12 ezer kkv-t hoz nehéz helyzetbe
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..