Büntetést fizet a minisztérium? |
2009. június 09. kedd, 05:07 |
Botrány az államigazgatásbanBár a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a hírek szerint jelezte, hogy átvállalja a bírság összegét a vizsgálat alá vontaktól, ha a termékpályakódexet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a versenytörvénybe ütközőnek tartaná, a kereskedői oldal a vizsgálat hírére felfüggeszti a kódex végrehajtását. Hírek szerint a GVH a rendelkezésre álló féléves vizsgálati időt néhány hónapra igyekszik leszűkíteni.
A Napi Gazdaság cikke Államigazgatási botrányt kavart a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) termékpályakódex-vizsgálata, annak ellenére is, hogy a hivatal hetekkel ezelőtt sajtóbeszélgetésen igyekezett tompítani a vizsgálódás tényét, illetve előrevetíteni az esetleges elmarasztalásból származó büntetés kicsiny mértékét. A kódex miatt a Földművelésügy és Vidékfejlesztési Minisztérium ugrott össze a GVH-val annak nyomán, hogy a vizsgálat elrendeléséről szóló hivatalos határozatot követő információs kérdőívből kiderült, hogy a versenyhivatal lényegében a kódex összes fontos pontját támadja, vagyis jelen állás szerint a termékpályakódex úgy rossz, ahogy van. Nem véletlen tehát, hogy a versenyhivatal újabb sajtóértekezlet összehívására készül ez ügyben. A viszály egyébként elkerülhető lett volna - lapunk úgy tudja, hogy a kódex egyeztetésekor a tárgyaló felek felhívták az önszabályozás készítését koordináló FVM figyelmét, hogy egyes pontok esetleg a versenytörvénybe ütköznek, ám a minisztériumi illetékesek ígéretet tettek arra, hogy ezt a problémát kezelik, ám ez a jelek szerint elmaradt. Információink szerint az FVM - észlelve a hibát - jelezte, hogy a kódex végrehajtási folyamatát ne függessze fel senki, mert a következményeket magára vállalja, sőt, ha esetleg bírság lesz a versenyhivatali vizsgálat vége, azt is kifizeti. Az FVM lépését indokolttá teheti, hogy a kereskedői oldal a vizsgálat hírére azonnal felfüggesztette a kódex végrehajtását - pedig erre az elemzők, sőt a versenyhivatal szerint sem kellene, hogy sor kerüljön, hiszen a vizsgálat eredménye még nem borítékolható - a vizsgálat azt is kiderítheti, hogy a kódexben megfogalmazott korlátozások még beleférnek a versenytörvény által elfogadható megoldásokba. A kereskedői álláspont szerint ugyanakkor érezhető - ez a versenyhivatali értekezleten is kiderült -, hogy a hivatal nem szeretne lyukra futni, vagyis pontosan tudja, hogy a termékpályakódex néhány pontja szabályellenes. A kódexet aláíró felek ugyan bíznak abban, hogy a versenyhivatal nem marasztalja el őket komolyan - tekintettel arra, hogy a kódexegyeztetéseken, illetve az aláíráskor mindvégig ott volt az állam képviselője, akinek felügyelete mellett történt az aktus -, ám csak akkor hiszik el, hogy nem kapnak nagyobb büntetést, ha azt a vizsgálatot lezáró hivatalos okirat is megerősíti. Napi Online A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..