Elemzés az információs társadalomról |
2007. április 21. szombat, 19:26 |
A világ előrehaladása az információs társadalom terén 2006-banÁtfogó tanulmány az információs társadalom és a hálózati világ trendjeirőlEgymilliárd százmillió rendszeres internetező, egymilliárd eladott mobiltelefon készülék és félmilliárd új mobil-előfizetés, 100 millió feletti weblap a világhálón, megvalósuló 100 dolláros laptop, és a virtuális világok meghódítása – néhány jellemző szám és trend az elmúlt évből. A komplex értelemben vett információs társadalom kétarcú volt 2006-ban, és ez a kettősség a 2007-es évet is meg fogja határozni. Az érem egyik oldala a technikai és információs írástudás értelemben vett irányadó réteg „tobzódása” az új forradalomban, leginkább a Web 2.0-nak hívott jelenségegyüttesben. Az érem másik oldalán a fejlődő országok polgárai és gazdasága foglal helyet – az információs társadalom eljövendő éveit a szegénygazdaság (újra)felfedezése és az általa diktált logikák fogják meghatározni. Versenyképességi rangsorok
Az internethasználók száma 10%-al nő évente nemzetközi átlagban 2005 végén körülbelül egy milliárd ember használta valamilyen rendszerességgel a világhálót, 2006 végén a világon 1,100,112,756 internetező találunk, bár az adatok összegyűjtésének nehézségei miatt elképzelhető, hogy jelen pillanatban 50-100 millióval a becsült fölött van a világ internetezőinek száma. Éves szinten mintegy százmillióval gyarapodott a felhasználók tábora - ez a növekedési ütem nagyjából megegyezik az előző évben tapasztalttal. Jelenleg a Föld lakosságának hatoda internethasználó. A világháló Észak-Amerikában a legelterjedtebb, a lakosság több mint kétharmada mondható rendszeres internetezőnek (62%). Az Óceániát meghatározó két állam (Ausztrália és Új-Zéland) 70% körüli átlaggal rendelkezik, ami magasabb, mint az észak-amerikai, de a szigetvilág alacsony internetelterjedtsége miatt a régió átlaga 54%, így a második. Harmadik helyen Európa szerepel átlagosan 38,6%-os penetrációval. A térségben az élen az északi államok állnak, a kelet-európai térségből Szlovénia és Észtország áll az élen. Negyedik helyen hatalmas eséssel Latin-Amerikát találjuk 16% körüli internetpenetrációval. Az ázsiai régió természetszerűleg igen heterogén, az átlagos penetráció 10% körüli - évkönyvünkben Kínát és Dél-Koreát emeljük ki speciális jelentősége miatt. Közel-Kelet internetpenetrációja ugyanúgy 10% körüli, mint az ázsiai régióé, és sajnos nem okoz különösebb meglepetést az afrikai kontinens utolsó helyezése a maga 3,5%-os átlagával. Mobilkommunikáció 2006-ban újra rekordmértékben növekedett a mobilfelhasználók száma: egy év alatt 532 millió új előfizetés volt. Globális szinten a mobil penetráció 41,4%-os, jelenleg 2,7 milliárd mobiltelefon előfizetésre 3,8 milliárd fő nem-használó jut. Gyorsuló tendenciát mutat a 100 emberre jutó mobilelőfizetések arányának növekedése is, ennek ellenére az előrejelzésekből és az egyes régiók penetrációs adatainak alakulásából arra következtethetünk, hogy 2007-t?ľl kezd?ľd?ľen visszaesik az új előfizetések számának éves gyarapodása.A 2004-2006-os időszakot jellemző évi átlagos 25%-os növekedés közel felére, azaz 12,8%-ra esik vissza 2007-ben. A mobilpenetráció tekintetében a fejlett gazdaságok a telítettség állapotában vannak, vagy azt közelítik. Európában 84% körüli a mobilpenetráció. Nyugat-Európában már 2006 közepén átlépte a mobilpenetráció a 100%-ot. A telítettség állapotában a világ másik felén Tajvant és Hong-Kongot találjuk. Mobilhasználat szempontjából a második legfejlettebb térség Kelet-Európa, ahol 2006 közepén 78%-os volt a penetráció, az Egyesült Államokban 2006 végén 77%-os. Az utóbbi években az új előfizetések egyre nagyobb hányadát a fejlődő országokban vásárolták meg. A leglátványosabb trend az, hogy mobilpenetráció tekintetében a fejlett és fejletlen országok közötti különbség a 2004-es négyszeresről háromszorosra csökkent. Szegény gazdagok 2006 végén már a Föld népességének 80%-a mobilhálózatokkal lefedett területeken élt. A világon jelenleg 4 milliárd olyan ember él, akinek napi kevesebb, mint 5 dollárból kell megélnie. A két tény összeházasítható – a sors fintoraként úgy tűnik, hogy ezek a jelenleg szegény rétegek piaci mozgása fogja megadni a lendületet a fejlett gazdaságok információs társadalmainak. Ezekben a térségekben az egyén vásárlóereje nem nagy, a teljes piaci szegmens mégis óriási üzleti lehetőséget rejt magában, így minél nagyobb szeletet kihasítva belőle, bármelyik iparág számára megtérül szolgáltatójukká válni. Esetükben nem a magas profitráta elérése a megvalósítható cél, hanem a nagy tömegek fogyasztásba történőľ bekapcsolása. Ezt a lehetőséget a mobilszektor is felismerte, és egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz az ügyfelek toborzására. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a mobilszolgáltatók legnagyobb konkurense a fejlődő országokban maga az állam, ami sok helyen luxusadót vet ki a szolgáltatásokra. A közösségi hozzáférés üzleti alapokra helyezése két fontos elvre épül. Egyrészt, hogy több felhasználó által használt mobilkészülék fenntartási összköltsége (TCO) csökken egy főre vetítve, másrészt hogy a felhasználó egyúttal termelővé, szolgáltatóvá is váljon, megteremtve a bevételi forrásokat nem csak a mobiltelefon használatára, hanem további fogyasztásra is. Ultraolcsó mobil A világon 2006-ban eladott 1,02 milliárd készüléknek már több mint felét a fejlődő országokban értékesítették. A több mint 500 millió, fejlődő országban értékesített készüléknek hozzávetőleg 2,4%-a ún. ultraolcsó készülék (Ultra Low Cost Handset, ULCH) volt. A 2006-ban eladott készülékeknek egyelőre csak elenyésző hányadát tették ki az ultraolcsó készülékek, de a jövőben a 40 dollár alatti belépő szintű, valamint a 30 dollár alatti ultraolcsó készülékek piaca fog bővülni a legnagyobb mértékben. Az új felhasználóknak várhatóan 71%-a ilyen készüléket fog vásárolni az elkövetkező 3 évben, a piac nagyságát pedig 181 és 321 millió közöttire becsülik. 3G a fejlődő országokban 100 dolláros laptop 2006 információs társadalommal foglalkozó médiahíreinek nagy részét a 100 dolláros laptoppal kapcsolatos fejlesztések, támogatások és ellenérzések tették ki. A fejlődő országok infokommunikációs eszközök általi felzárkózásáról beszélve nem kerülhetjük el az OLPC projekt által kifejlesztett 100-dolláros-laptop tanulságait. A vonatkozó fejezetben részletesen foglalkozunk a témával, itt és most egy fontos tanulságot emelnénk ki: a szűkös anyagi erőforrással rendelkező országok számára rivális technológiaként jelenik meg az olcsó laptop és az olcsó 3G telefon, valamint az azokat kiszolgáló hálózati infrastruktúrák és kapcsolódó szolgáltatások. Web 2.0 2004 májusa óta az internet megduplázta saját méretét, a szájtok száma immár meghaladja a 100 milliót. A tartalomipar győztesei a Web 2.0 alkalmazások. Ahogy az email a „virtuális” párja a postai levelezésnek, úgy a Web 2.0-nek nincs „offline megfelelője”: olyan fokú kooperációt, közösségi együttlétet, tudásmegosztást valósít meg, mely a való világban elképzelhetetlen. 2006-ra ezen a téren a Web 2.0 alkalmazások továbbfejlesztése volt a legjellemzőbb, egyre több min?ľségi szolgáltatás jött létre. A mozgatórugók legfontosabb eleme, hogy egyre több ember egyre több időt tölt a hálón. A széleskörű hatást két példa alaposan érzékelteti: a Time magazin a Web 2.0 felhasználóit választotta az év emberének, a brandchannel.com felmérése szerint a Google, mint márkanév nagyobb hatással van az emberek hétköznapi életére, mint a Coca-Cola. Ugyanebben a felmérésben harmadik helyen a YouTube-ot találjuk, míg a negyedik helyet a Wikipedia foglalta el. Virtuális világok A felhasználóközpontú online forradalom új területet talált magának: a virtuális világokat. Az online szerepjátékok virtuális világai kutatásának egyik alapvető felismerése volt az, hogy a játékosok számára ez a környezet több, mint szórakozás - virtuális életek, létezések, gazdasági, szociális tevékenységek alakulnak ki. Ha a működő virtuális jákékközösségeken továbblépve szemléljük a jelenséget, elénk tárul egy új kommunikációs csatorna és megjelenítési felület, egy új modell. Nem is maga a modell az új, hanem a megjelenési formája. Egy új divat, egy új jelenség, amire mindenki reagál a maga módján. Az elsőségért folytatott harc után a következő hullám más legekkel akar majd hódítani, illetve megjelennek a specializált világok is. A virtuális világok kiválóan alkalmasak ismeretterjesztésre, oktatása, értéknövelt kommunikációra - véleményünk szerint a 2007-es év ennek az átalakulásnak a jegyében fog zajlani. Immár harmadszor készül el a Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának információs társadalom nemzetközi trendjeivel foglalkozó éves jelentése. Az Information Society World Progress Report címet viselő évkönyv Magyarországon egyedülálló módon társadalmi informatikai megközelítéssel, átfogó módon írja le az elmúlt év legfontosabb metatrendjeit az IT világában. A jelentésben részletesen olvashatunk a versenyképességi rangsorokról, az internethez hozzáférőkről és hozzá nem férőkről. A szerzők bemutatják a mobilkommunikáció világának legfontosabb eseményeit, kiemelkedően fontos trendként meghatározva a „szegények piacának” felfedezését, és természetesen értékelik a megkerülhetetlen Web 2.0-es fejlesztéseket is. Forrás: A jelentést készítő Információs Társadalom- és Trendkutató Központról a http://www.ittk.hu címen olvashat b?ľvebben. Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre! Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőinkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében? Cégtárunk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →További cikkeket a témában a "Vezetői túlélőcsomag" rovatunkban olvashat → A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..