Létrejött az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság |
2010. július 15. csütörtök, 03:00 |
Az európai támogatások auditálását (második szintű ellenőrzését) az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) fogja ellátni a jövőben az ellenőrzések erősítése, koncentráltabb végrehajtása céljából. A jövőben az EUTAF fogja végezni az európai uniós és más nemzetközi támogatásokkal kapcsolatos rendszerellenőrzéseket, mintavételes ellenőrzéseket, valamint a zárónyilatkozatok és azokat megalapozó ellenőrzési jelentések elkészítését. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és közreműködő szervezetei továbbra is végzik az uniós támogatások folyamatba épített (első szintű) ellenőrzését. Tekintettel arra, hogy az uniós támogatások jelentős hatással vannak a gazdasági folyamatokra, valamint a társfinanszírozás által a költségvetésre és az államháztartásra is, a Főigazgatóság a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá fog tartozni. A struktúraváltás célja az, hogy az uniós támogatások auditjait gazdaságosabban, hatékonyabban és eredményesebben lehessen lefolytatni, hozzájárulva ezáltal a magyar gazdaság uniós támogatások általi fejlesztéséhez. Az intézmény költséghatékonysági okokból önállóan működő költségvetési szervként jön létre, gazdálkodási, üzemeltetési feladatait a Nemzetgazdasági Minisztérium látja el. Vezetői és szakértői kapacitása az uniós ellenőrzésekben gyakorlatot szerzett szakembergárdára épül. Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter dr. Dencső Balázst nevezte ki a Főigazgatóság vezetőjének. Dr. Dencső Balázs 1976-ban született, szakvizsgázott jogász. 2003. óta a dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztériumban, illetve jogelődjében, a Pénzügyminisztériumban. Feladatköre kezdettől fogva az államháztartási ellenőrzési rendszerek fejlesztése és harmonizációja volt. Kezdetben tanácsosként, majd osztályvezetői, később főosztályvezető-helyettesi megbízással. Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..