Közel 500 javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv Vitairatához |
2010. szeptember 16. csütörtök, 09:00 |
Eddig közel 500 szakmai javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv Vitairatához, melyet Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter indított társadalmi vitára 2010. július 28-án.
A vitairat iránti érdeklődést az is mutatja, hogy a mai napon még több mint 50 javaslat futott be az Új Széchenyi Terv stratégiájáért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, de várhatóan még az elkövetkező napokban is számos javaslat érkezik. Az Új Széchenyi Terv társadalmi partnerség része azonban ezzel nem zárult le, a jövő héten kezdetét veszi a szakmai konzultációsorozat. A 2010. szeptember 15-éig beérkezett társadalmi véleményeket összegezve elmondható, hogy a javaslattevők pozitívan fogadták és üdvözölték az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott célokat, egyetértenek a kijelölt prioritásokkal. A javaslatok feldolgozását követően a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hamarosan elindítja az Új Széchenyi Tervvel foglalkozó internetes portált, amely tartalmazni fogja mind a javaslatokat, mind pedig a konzultációkkal és pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókat. A kormány - a kitörési pontokhoz igazodva - hét nagy, nyilvános szakmai konzultációt szervez a helyettes államtitkárok vezetésével. Az első ilyen konzultáció szeptember 24-én lesz, de emellett számos szakmai műhelybeszélgetésre is sor kerül. Az Új Széchenyi Terv konkrét fejlesztéspolitikai irányai mellett az új pályázati rendszerrel szembeni elvárások megismerése érdekében is több helyszínen tartanak majd regionális konzultációt. A szakmai rendezvények célja, hogy a jövőben egy, a pályázók igényeinek megfelelő, átlátható és főként egyszerű pályázati rendszer szolgálja a hazai és uniós források elosztását, ezzel is gyorsítva a pályázatok elbírálását és a támogatások kifizetését. Az Új Széchenyi Terv, a magyar gazdaság talpra állításának és felemelkedésének programja 2011. január 15-én indul útjára. Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..