Még stagnál az autófinanszírozás |
2013. szeptember 04. szerda, 00:00 |
Az első félévben valamivel több mint 40 milliárd forint értékben finanszíroztak autókat – flotta nélkül – a hazai lízingcégek, ami a bázissal összevetve gyakorlatilag stagnálásnak felel meg. Az új szerződéseken belül ugyanakkor visszaszorulóban vannak a használt járművek. Örvendetes ugyanakkor, hogy az új szerződések összetétele kezd egyre jobban eltolódni az új járművek irányába. Az új autóknál ugyanis az első félévben 10 százalékkal bővült, a használt autóknál pedig 9 százalékkal csökkent az új kihelyezés összege. A szerződések száma 4 százalékkal csökkent az első hat hónapban a bázishoz viszonyítva, miközben az új autóra vonatkozó szerződések száma 6 százalékkal nőtt, a használtaké 8 százalékkal visszaesett. Figyelemre méltó emellett, hogy a lízingcégek változatlanul alig finanszíroznak motorkerékpárokat: mind a használt, mind az új kihelyezéseknél elenyésző az arányuk, csakúgy, mint a darabszámnál. A kezelt portfólió értéke 19 százalékkal csökkent 2012 első félévhez képest a lízingcégeknél, és június végén nem egészen 695 milliárd forintot tett ki. Meglepő módon a második negyedév igen gyenge adatokat hozott a flottafinanszírozásban. Ennek eredményeként az év első hat hónapjában összesen 29,63 milliárd forintnyi új kihelyezés történt a hazai flottapiacon, szemben a bázisidőszaki 33,92 milliárddal. A darabszám alapján még szomorúbb a helyzet: a lízingszövetség adatai szerint június végéig 5631 új szerződés született, amely bő egyötödével marad el az egy évvel korábbitól. A megkötött szerződések 80 százaléka operatív lízing, a flottakezelő cégek által kezelt portfólió értéke pedig mintegy 108 milliárd forintot tett ki az első félév végén. Mindez annak ellenére történt így, hogy az elmúlt évben a flottafinanszírozás bizonyult a hazai lízingpiac nagy nyertesének. Ami a finanszírozási feltételeket illeti: a szervezet szerint egy autó vásárlásakor több, mint 40 százalékos, flotta finanszírozásnál pedig 10 százalék alatti az átlagos önrész. A járműfinanszírozás stagnáló – illetve a flottáknál csökkenő – mennyisége az első félves autópiaci statisztikák alapján nem nevezhető meglepőnek. A JATO Dynamics adatai szerint júniusban mindössze 5009 darab új személyautót, valamint 848 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon. A személyautós adat a tavaly júniusi számokkal gyakorlatilag megegyezik, mindössze egy százalékkal magasabb. Az első hat hónapban a tavalyinál két százalékkal kevesebb, 27 327 darab autó került forgalomba, amely még mindig igen kiábrándító eredmény. A forgalomba-helyezések többsége, 73 százaléka céges, a magáneladások a piac 27 százalékát teszik csak ki. Esés mindenütt A hazai lízingpiaci új kihelyezések 3 százalékkal csökkentek 2013. első félévében a bázishoz képest, így idén az első félévben a lízingcégek mintegy 173 milliárd forintot helyeztek ki. Eközben a szerződések száma 8 százalékkal csökkent. A lízingcégek által kezelt teljes portfólió mérete egy év alatt 15 százalékkal zsugorodott, most mintegy 1450 milliárd forintot tesz ki. Az ügyfelek döntően továbbra is új eszközöket vásárolnak, javarészt pénzügyi lízing keretében, az operatív lízing és a hitel aránya jóval alacsonyabb. Forrás: Barát Mihály, Világgazdaság Online
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..