Nő a kereslet Európában az alternatív meghajtású autók iránt Nyomtatás E-mail
2016. november 03. csütörtök, 00:00

Egyre több elektromos és hibrid meghajtású gépkocsi fut az európai utakon - mutatja az Acea felmérése.

Az európai gépkocsigyártók szövetsége pénteken közzétett adatai szerint a  harmadik negyedévben 137 400 alternatív üzemű gépkocsit állítottak forgalomba az Európai Unióban, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Ezen belül a hibrid autók értékesítése 29 százalékkal, az elektromos meghajtású gépkocsiké pedig 20 százalékkal emelkedett, míg a gáz- vagy etanol üzemű járműveké visszaesett.
A nagy európai országok közül Spanyolországban 44,8 százalékkal, Németországban 33,9 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 30,5 százalékkal nőttek az alternatív meghajtású autók eladásai.
Az Acea statisztikája Magyarországon az első háromnegyed évben 121 elektromos meghajtású autót helyeztek üzembe, 55,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a hibrid járművek száma pedig 11-ről 113-ra emelkedett.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

RÁBAKÉSZ Kereskedelmi és Sz... RÁBAKÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Némethné Marsi Beáta

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Na-Vi-Soft Bt.
Nagy Tibor

Ingatlan Centrum 555
Bodó Zoltán

Autó Római Bt.
Molnár Tibor