Elemzők szerint az építőiparban továbbra is gond a kapacitáshiány |
2018. június 19. kedd, 00:00 |
Elemzők szerint nem volt meglepő az építőipar áprilisi növekedése, és arra hívják fel a figyelmet, hogy az ágazatban továbbra is gondot jelent a kapacitáshiány. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tette közzé, hogy áprilisban az építőipari termelés 14,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése áprilisban 6,5 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten. Az év első négy hónapjában az építőipari termelés 17,5 százalékkal emelkedett. Tatár Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Futureal Development vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az építőiparban dolgozók összlétszámának csökkenése ugyan megállt, de továbbra is 60 ezren hiányoznak a szektorból a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az újlakás-építéseknél folytatódhat a növekedés, az ingatlan.com adatai szerint júniusban 15 százalékkal több új lakás volt a kínálatban, mint egy évvel korábban, elsősorban a vidéki városokban látható növekedés miatt. Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője azt emelte ki, hogy eddig csak a kis és közepes építőipari cégek panaszkodtak a munkaerőhiányra, de az elmúlt hetekben egymás után több vezető cég is súlyosbodó gondokról beszélt. A szakértő utalt arra is, hogy egyes alap építőanyagból átmeneti hiány alakult ki. Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában kiemelte, az építőipari szereplők jelentős hányadát lefedő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) legfrissebb adatai szerint immár több mint 1,5 millió négyzetméternyi ingatlan van kivitelezési fázisban, a beruházások értéke meghaladja a 680 milliárd forintot. Ez abszolút rekord, ezzel a volumennel a magyar lehet a régió legnagyobb ingatlanfejlesztési piaca. A Takarékbank elemzője szerint is a szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatottjainak létszáma történelmi csúcson áll, de ennek a bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerő, ami tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. Horváth András a következő években az építőiparban jelentős béremelkedésre és fehéredésre számít, mivel a külföldön dolgozó szakképzett munkaerő visszacsábításához a fogadó ország bérszintjének megközelítőleg 80 százalékát elérő fizetések szükségesek. Megjegyezte azt is, piaci becslések szerint ideális esetben 25 ezer körüli új lakást adhatnak át idén országosan, ami egyelőre elmarad a lakásállományhoz mérten ideálisnak tekintett éves 40 ezres számtól, így van még tér a bővülésre. Ehhez azonban szükség lenne a kedvezményes, 5 százalékos áfa határidejének mihamarabbi meghosszabbítására, mivel a kiadott építési engedélyek száma láthatóan már csak oldalazik, a bizonytalanság miatt nem indítanak újabb beruházásokat a kivitelezők, és ez látható mértékű zuhanást fog okozni 2020-ban az építőipar teljesítményében - írta. Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..