Tavaly rekordot döntött a faktoring piac |
2018. július 02. hétfő, 00:00 |
Rekordforgalmat ért el tavaly a magyarországi faktoring piac, de az Európai Unióban tapasztalt tendenciával ellentétben csökkent a mikro- és kisvállalatok részesedése a faktorált forgalomból - mondta Csáki Ferenc, a Magyar Faktoring Szövetség elnöke a szövetség sajtótájékoztatóján Budapesten. A szövetség tagvállalatai - amelyek elsősorban élő, elismert követeléseket finanszíroznak, illetve vásárolnak meg - 2017-ben 1858 milliárd forint összegben vásároltak vállalatoktól vevői, illetve egyéb kötelezettekkel, például az állammal szemben keletkezett követeléseket. A növekedés 14 százalékos volt az előző évi teljesítménnyel összehasonlítva - ismertette. Major-Maróthy Zsolt, a faktoring szövetség elnökségének tagja közölte: a cégméret alapján a faktorált forgalom megoszlásában 2017-ben jelentős változást tapasztaltak. A mikrovállalkozások 2016-ban elért 7 százalékos részesedése 4 százalékra csökkent, de ami ennél is drasztikusabb változás, hogy a faktorált forgalomból tavaly 21 százalékról 9 százalékra esett vissza a faktoráltató kisvállalatok részesedése. Ezzel szemben a középvállalatok hányada 21-ről 30 százalékra ugrott, a nagyvállalatoké pedig 51 százalékról 57 százalékra nőtt. Elmondta: a forgalom 95 százalékát a belföldi faktoring teszi ki, ami csekély mértékben bővült a 2016-hoz képest, míg az nemzetközi faktoring forgalom inkább szinten maradt. Az export és import faktoring együttesen 5 százalékát tette ki a teljes forgalomnak. Csáki Ferenc jelezte: a mikrocégek és a kisvállalati ügyfélkör részesedésének csökkenése sajnálatos tény, ugyanis az elmúlt évtizedekben ezek a vállalkozások alkották, és a többi európai uniós országban jelenleg is ők adják a faktoring ügyletek tipikus ügyfélkörét. A válság után a szektor megsegítésére indított programok, így a növekedési hitelprogram (nhp) és az Exim hitelek, olcsó és könnyen elérhető forrást biztosítottak a kkv-k részére, és ezért konkurenciát jelentettek a faktoring termékeknek. A támogatott programokba a faktoring üzleteket csak későn vonták be, és néhány hónap állt rendelkezésre az értékesítéshez. Így nagyon kevés kihelyezés történt az nhp keretében - fűzte hozzá. A magyarországi piac erősen koncentrált, forgalomarányosan az első 10 helyen szereplő cég lefedi a piac 95 százalékát és közülük az első 5 adta a forgalom 85 százalékát - jegyezte meg. A szövetség elnöke arról is szólt, hogy a világkereskedelemben is jelentős a faktoring szerepe. Az FCI (Factors Chain International, több mint 60 országban működő több száz faktoring cég nemzetközi együttműködését koordináló szervezet) jelentése szerint a világ faktoring forgalma 2017-ben 2598 milliárd eurót tett ki, ami 9 százalékos növekedés 2016-hoz képest.
Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..