GKI: csúcsára érhetett a magyar gazdaság növekedése |
2018. augusztus 03. péntek, 00:00 |
A magyar gazdaság 2017 utolsó és 2018 első negyedévében egyaránt 4,4 százalékkal bővült, ezzel, a régióban negyedik-ötödik legmagasabb ütemmel vélhetően jelenlegi konjunktúraciklusa csúcspontjára jutott - közölte legfrissebb előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel. A GKI közleménye szerint idén Magyarországon a leggyorsabban az építőipar, a mezőgazdaság, az infó-kommunikációs ágazat és a kereskedelem bővül. Kiemelték, hogy az építőipar szárnyalása a magas bázis miatt kevesebb lesz a tavalyinál. Az ipari várakozások kedvezőek, de a járműiparban zajló átalakulás, valamint az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) közötti vámháború veszélye gondot okoz. A beruházási ráta idén 22,5 százalékra emelkedhet, ami főleg az állami - jelentős részben EU-finanszírozású - fejlesztéseknek lesz köszönhető, az üzleti befektetések visszafogottabbak. A bruttó keresetek dinamikája a tavalyi 13 százalékról mintegy 10 százalékra fékeződik, ami a 7 százalék körüli, nagyon gyors, de a tavalyi kétszámjegyűnél kisebb ütemű reálkereset-növekedést jelent. A minimálbér a tavalyi 15 százalék után idén 8 százalékkal emelkedik, ami kisebb nyomást gyakorol a keresetekre, azonban a munkaerőhiány, illetve a választási év bérfelhajtó hatása továbbra is jelentős. A fogyasztás-bővülés dinamikája 4,5 százalékkal vélhetően idén éri el csúcspontját, a vásárolt fogyasztás pedig ennél is gyorsabban, 5,5 százalékkal bővül. A munkanélküliség 2017 végéhez viszonyítva várhatóan alig csökken, a közmunkások száma mérséklődik. Az infláció júniusra 3,1 százalékra gyorsult, ez a harmadik legmagasabb az EU-ban, az év során további emelkedés valószínű, többek között a gyenge forint következtében. Az államháztartásban idén - tekintettel az EU felszólítására, s az EU-transzferek megelőlegezése miatt rendkívül magas pénzforgalmi hiányra - nem lesz magas a decemberi költekezés; bár ez ellen hatnak a 2019. évi EU- és önkormányzati választások. A tervezettnél valamivel kisebb, de a 2017. évinél nagyobb, 2,2 százalék körüli EU-módszertan szerinti deficit várható. Ugyanakkor a magas pénzforgalmi hiány miatt csak alig csökkenő bruttó hazai termék (GDP)-arányos államadósság várható. Mivel a 2019. évi költségvetés túl optimista feltételezésekre épül, menet közbeni módosításokra, a tervezettnél kissé magasabb, de azért az ideinél alacsonyabb 2 százalék körüli hiányra kell számítani - olvasható a közleményben. A GKI közölte: Magyarország számára a kedvező világgazdasági folyamatok, az alacsony energiaárak és kamatok korszaka véget ért, a hat éve tartó európai konjunktúra feltehetőleg túl van a csúcspontján, a feltörekvő országok devizája leértékelődik. Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága, a kereskedelmi háború veszélye, az USA és az EU kapcsolatainak romlása mellett lényeges kockázat a Fed kiszámítható kamatláb-emelésének hatása. Az EU jövője szempontjából a Brexit mikéntje mellett bizonytalanságot okoz, hogy egysége gyengül, ezen belül a visegrádi ország-csoport is megosztott, például az orosz kapcsolat megítélésében - tették hozzá.
Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..