Az elemzők 15 százalékosnál nagyobb építőipari növekedést várnak az idei évre |
2018. augusztus 13. hétfő, 00:00 |
A tavalyi magas bázis ellenére idén is legalább 15 százalékos termelésnövekedést várnak az építőipartól az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a KSH által kiadott első féléves jelentését kommentálták. A kedvezményes áfakulcs megszüntetése és a munkaerőhelyzet azonban hosszabb távon korlátozza az ágazat növekedési kilátásait. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint júniusban az építőipari termelés 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az első fél évben 19,1 százalékos volt az építőipari termelés növekedése az előző év azonos időszakához mérve. Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 62,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, bár az új szerződések volumene júniusban mindössze 0,6 százalékkal emelkedett, az épületek építésére kötött új szerződések 12,1 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusiaktól. Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában kiemelte, hogy a nyár elejére visszatért az építőipar robosztus növekedése, és az irodák és lakóingatlanok átadásának felfutásával a következő másfél évben az ütem még fokozódhat is. Azután viszont a lakásépítések jelentős lassulására lehet számítani, mivel a jelenleg érvényes kedvezményes áfa 2019 utáni visszaemelése jelentős érvágás lesz a beruházóknak, és már most is csökkenést mutat az építési engedélyek száma. A Takarékban 15 százalék fölötti építőipari növekedésre számít ebben az évben. A kivitelezői kapacitáshiány továbbra is jelentősen megnehezíti a rendelésállomány folyamatos teljesítését, jelentős csúszásokat szenved szinte minden építkezés, jegyezte meg Horváth András. Piaci becslések szerint ideális esetben 25 ezer körüli új lakás átadása valósulhat meg ebben az évben, ami elmarad a lakásállományhoz mérten ideálisnak tekintett éves 40 ezres számtól. A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, de ennek a bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a legfrissebb adatok illeszkednek az eddigi trendbe és jól látszik, hogy továbbra is emelkedőn van az építőipar. A szerződésállomány júniusi adatai megerősítik azt is, hogy a beruházók és a kivitelezők a meglévő megbízásaikra koncentrálnak és újabb munkákat csak óvatosan vállalnak. Az építőipari fellendülés egyre magasabb árak mellett folytatódott, ezt mutatja, hogy a második negyedévben az építőipari termelői árak 9 százalékkal nőttek.
Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..