Biztosítási alkuszok: a nyaralóövezetekben ősszel jelentősen megnő a károk kockázata |
2018. szeptember 17. hétfő, 00:00 |
Az alkuszcégek adatai szerint az őszi hónapokban 25 százalékkal haladja meg az éves átlagot a nyaralóbiztosítást kötők száma. A nyaralóövezetek elnéptelenedésével párhuzamosan egyrészt nő a betörések kockázata, másrészt a kései észlelés miatt emelkedik az elemi károk és a meghibásodások által okozott károk átlagos helyreállítási költsége is - mutat rá a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében. Kitérnek arra: az állandó lakók hiánya, illetve a lakott területtől való távolság is jelentősen megnöveli a nyaralókkal kapcsolatos károk kockázatát. A magasabb kockázat magasabb díjjal jár, a biztosítók döntő többség az ilyen ingatlanokra is vállal fedezetet, ám ezért 30-tól 100 százalékig terjedő pótdíjat számolhatnak fel a biztosítócégek. Példaként említik, hogy miközben egy siófoki 100 négyzetméteres ingatlanra átlagos paraméterek mellett már évi 18 ezer forinttól is lehet lakásbiztosítást kötni, ha ugyanezt az épületet nyaralóként használják, az egyes biztosítók éves díjai 30 ezer forinttól indulnak. A nyaralókban ugyanakkor általában kisebb értékű ingóságot kell biztosítani, ami mérsékli a fizetendő díjat. A lakottság definíciója a biztosítási feltételekben általában minimum 180 nap ott tartózkodást jelent, ezt azonban nem érdemes úgy kijátszani, hogy valamelyik családtag állandó lakosnak jelentkezik be a nyaralóba. Ha a kárvizsgálat során bebizonyosodik, hogy a biztosított lakóház valójában nyaraló, akkor a biztosító jogszerűen visszatarthatja akár a teljes kártérítés összegét. A nyaralókba történő betörések gyakorisága arányaiban többszöröse a lakott ingatlanokénak. Ezzel együtt a nyaralók esetében a káresetek mintegy 90 százaléka vízkárhoz kötődik, ami főként a nem megfelelő téliesítésből adódik. A nyaralók egy része eleve nem biztosítható, mivel az ártéren található épületekre például a biztosítók nem vállalnak fedezetet. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából alakult meg, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..