Elemzők: az építőipar érdemben hozzájárult a tavalyi GDP-növekedéshez |
2019. február 19. kedd, 00:00 |
Az építőipar - csekély súlya ellenére is - érdemben hozzájárult a tavalyi GDP-növekedéshez, vélik az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik szerint 2019-ben is marad a kétszámjegyű növekedés, bár az üteme lassul. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétett adatai szerint tavaly az építőipari termelés 22,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a múlt év decemberében az építőipari termelés volumene 17,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly egész évben az épületek építése 16,0 százalékkal, az egyéb építményeké 31,4 százalékkal emelkedett. Horváth András, a Takarékbank elemzője az építőipar tavalyi teljesítményét robosztusnak nevezte, amivel érdemben hozzá tudott járulni a GDP növekedéséhez a kis súlya ellenére is. A kibocsátás bővülése megfelel a várakozásaiknak, míg idén 16 százalékot elérő növekedést várnak az ágazatban, az erősebb bázis miatt. Kifejtette: idén az újlakás átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít. Emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3,6 millió négyzetméteres állományt. Jelezte ugyanakkor: a szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll. A lezajlott létszámbővülés jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a 2018-as év jól sikerült az építőiparnak. Az ágazat bővülésének mértéke szerinte meglepte az elemzőket. "Ez volt az év meglepetése" - fogalmazott, hozzátéve: ezzel a növekedéssel az építőipar erősen hozzá fog tenni a GDP-növekedéshez. A szolgáltatások mellett - az ipar helyett - 2018-ban az építőipar lesz a második legfontosabb növekedési tényező, egy százalékpont körüli mértékkel. Az építőipar 5 százalék körüli súlyához mérten ez erős hozzájárulást jelent - fejtette ki. A vezető elemző szerint ez a lendület nem feltétlenül tartható hosszú távon, mivel egyebek mellett a kedvezményes áfa hatása ki fog futni. Idén az építőipar növekedése lassulhat, azonban marad a kétszámjegyű növekedés, ami az elemző szerint 10-15 százalék körül lehet idén. Az építőipar minden területe bővülni tudott, az ipari épületek építése jelentősen felpörgette az építőipart a kapacitásbővítő beruházásokon keresztül. Az uniós források 2019-ben is képesek lesznek emelni az egyéb építmények építését, és növelni az infrastrukturális beruházásokat, 2020-ra azonban kifuthatnak a jelentősebb projektek, a kormány szándékainak megfelelően - mondta. A növekedés lassulására utal Virovácz Péter szerint az is, hogy december végén az építőipari vállalkozások szerződésállománya közel 8 százalékkal elmaradt az előző évitől.
Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..