Az Uniqa Biztosító tavaly 1,33 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el |
2019. május 31. péntek, 00:00 |
A Uniqa Biztosító az elmúlt évet 1,33 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta, szemben az 5 évvel ezelőtti 1,2 milliárdos veszteséggel, 2017-ben 820 millió forint volt az adózás előtti nyereség - mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója a társaság sajtóbeszélgetésén, Budapesten. Kiemelte: a cég a legjobb ügyfélélményt nyújtó és piaci irányt diktáló biztosítóvá alakult át az elmúlt 3 évben. A társaság 3 éve 200 biztosítási terméket kínált, ma összesen 36 biztosításuk van, és ebbe már a Cherrisk online biztosítási termékek is beletartoznak - mondta az Uniqa vezérigazgatója. Jelezte: a biztosító díjbevétele 2018-ban 68 milliárd forint volt az előző évi 64,5 milliárd forinttal szemben. Ezen belül a nem élet üzletág díjbevétele az előző évi 36,6 milliárd forintról 42,3 milliárd forintra emelkedett 2018-ban, az életág bevétele a 2017-es 26,4 milliárd forinthoz képest 2,4 milliárd forinttal alacsonyabb, 24 milliárd forintot ért el. Kurtisz Krisztián rámutatott: a nem életbiztosításoknál a nem gépjármű alapú biztosítások 20 százalékkal nőttek. Polányi Zoltán, a biztosítócég vállalati üzletágvezetője elmondta: tavaly a csoportos személybiztosításokat helyezték előtérbe, hozzátéve, a vállalkozások egyre jobban megértik, hogy a minőségi, nagy szaktudású munkaerő megtartásának fontos eszköze, ha a dolgozóknak személy- és egészségbiztosítási termékeket kötnek. Polányi Zoltán szerint idén jelentős mértékben fejlesztik az úgynevezett "risk engineering" szolgáltatásaikat, ahol a szakembereik a cégek kockázatait mérik fel és ajánlanak számukra "testre szabott szolgáltatásokat". Az Uniqa a kis- és középvállalkozások felé akar nyitni, ennek érdekében a biztosító belépett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségébe (VOSZ) és terveik szerint a közeljövőben külön termékeket kínálnak az érdekvédelmi szervezet tagjainak.
Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..