Építőanyag szövetség: lassulás az újlakás-projekteknél |
2019. július 22. hétfő, 00:00 |
Visszaesett az újlakás-projektek száma a fővárosban és a megyeszékhelyeken is az idén az első fél évben, ami a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) szerint az új lakások vásárlásánál igénybe vehető 5 százalékos áfakulcs kivezetésével magyarázható. A MÉASZ ennek ellenére arra számít, hogy 2019 végéig kitart az ágazat növekedése. A gyártók egy része azonban 2020-ra némi visszaeséssel számol, részben a magas lakásfejlesztői kínálati árak keresletcsökkentő hatása miatt. A szövetség közleményében úgy vélte, hogy az újlakásépítés volumenének megtartása érdekében a kormánynak a falvakban bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellett érdemes lenne kialakítania egy speciális, megyeszékhelyekre vonatkozó lakásépítési, épületenergetikai korszerűsítési ösztönzőt is. Példaként említették erre a részleges áfa-visszatérítést számla ellenében. Az építőanyagok részpiacairól megjegyezték, hogy az új lakások építésében tapasztalható visszaesés miatt az égetett tégla, a szálas hőszigetelők és a homlokzati nyílászárók gyártási volumene 2019 első hat hónapjában érdemben nem nőtt az előző év azonos időszakához képest. Azonban hozzátették, hogy országszerte még számos befejezetlen projekt van, ezért a szálas hőszigetelő anyagot gyártó cégek a második fél évben már a kereslet élénkülésére számítanak. A szövetség úgy véli, hogy a homlokzati nyílászárók piacán tapasztalt stagnálás a lakossági korszerűsítések elmaradásával is magyarázható, amely összefügg a lakás takarékpénztári megtakarítások állami kamattámogatásának kivezetésével és azzal, hogy a lakosság számára elérhető nulla kamatú hitelek (visszatérítendő támogatások) népszerűsége továbbra is visszafogott. Ugyanakkor közölték, hogy egyebek között az építőkémiai termékeknél (ragasztóanyagok, tömítőanyagok, homlokzati hőszigetelő rendszerek ragasztói) , a műanyagalapú (EPS) hőszigetelőknél és az épületgépészeti termékeknél a gyártók többnyire kétszámjegyű növekedést értek el 2019 első felében, 2018 azonos időszakához viszonyítva. Az építőkémia termékek iránt nagy volt a kereslet az első fél évben, csak júniusban tapasztaltak átmeneti visszaesést az időjárás (részben esőzések, részben a hőség) miatt. A gyártók szerint várhatóan az év végéig marad az élénk kereslet ezeknél a termékeknél. Az EPS hőszigetelő anyagok iránti közel 20 százalékos első negyedévi keresletbővülést egy erős-közepes április-május havi időszak követte, de a júniusi forgalom visszaesett. Ezzel együtt 2019 első fél évében 10 százalék feletti volumenbővülés érvényesült a tavalyi év azonos időszakához képest. A hőszigetelési munkálatok a nyár végével várhatóan újabb lendület vesznek - áll a közleményben. Az épületgépészeti termékeknél idén az első fél évben folyamatosan keresleti piac érvényesült. A szövetség szerint a kényszerű béremelések következtében emelkedtek a szerelői vállalási árak, az igazán jó minőségű szakmunkát a beruházók nem mindig hajlandók megfizetni, ez pedig növeli a szürkegazdaság kockázatát. Gyakori, hogy a beruházó olyan fővállalkozóval köt szerződést, aki nyomott áron ajánlja fel a munka teljesítését, amit úgy ér el, hogy végül nem szakképzett munkaerőhöz kerül a projekt tényleges végrehajtása. A gyártók visszajelzései szerint a homlokzati nyílászárók beépítésénél is gondot okoz a szakképzett munkaerő hiánya, a probléma kezeléséhez államilag támogatott képzésekre lenne szükség.
Forrás: MTI Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Lánchíd - BKK: péntektől használhatják a hidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők
- Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
- Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint
- Az idén is gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli
- Ingatlanfejlesztők: 77,1 millió euróért kelt el a Váci úti Green Court Office
- A lízingpiac 16 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben
- Otthon Centrum: a fővárosban 39 négyzetméteres panellakás vásárolható meg 30 millió forintból
- TIM: hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből
- Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank
- A sávos extraprofit-adó lenne méltányos a lízingszövetség és a követeléskezelők szövetsége szerint
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..