Ébren töltött életünk nagyobbik részét munkával töltjük. Az emberek többsége számára ez azt jelenti, hogy reggel bemegy a munkahelyére, ott így vagy úgy eltölti a 8 – 10 , néha akár 12 órát, és az itt szerzett napi alapélménnyel megy haza. Éppen ezért nem mindegy, hogyan éljük meg ezt az időt.

Magyarországon divat panaszkodni. Bemegyek a gyárba, és már dől is panaszáradat. Panaszkodik a mérnök, a portás, a büfés, az igazgató és pénztáros. Abban mindannyian egyetértenek, hogy nehéz a helyzet. És bizony minél többet hallgatom őket, én is azt gondolom, hogy a helyzet bizony nehéz. Mert ennyi panaszhoz és elégedetlenséghez akkora energia és annyi idő szükségeltetik, amennyivel hegyeket lehetne mozgatni.
Lássuk csak, miért is nem másra használjuk ezt a hihetetlenül nagy erőforrást! Miért élik emberek százezrei hétköznapjaikat munkahelyükön, mintha bizony nem valamit alkotni szeretnének, nem egy nagy közösségi együttműködés részei lennének, hanem barikádharcosok. Miért is gondolja az alkalmazott, hogy munkaadója vele szemben áll, miért is a bolti eladó, hogy vevője bosszantja őt, és miért a cégvezető, hogy dolgozói lusták, és be szeretnék csapni?

Tele vagyunk rossz beidegződésekkel, sztereotípiákban gondolkozunk, s ezeknek megfelelően cselekszünk, és alkotjuk magunknak mindennapjainkat. Pedig ha egy kicsit a mélyére nézünk ezeknek a megszokott gondolatoknak, akkor láthatjuk, hogy rossz, hamis alapokra építkeztünk.

Először is nézzük azt a tételt, ami szerint a munka, szükséges rossz, s azért dolgozunk, hogy ezzel szerzett jövedelmünkkel fenntartsuk valódi életünket. Miközben sokan úgy indulnak munkába, hogy már alig várják azt a pillanatot, mikor letelik a napi „penzum”, mindannyian tudjuk, hogy szükségünk van sikerélményekre, amiket az általunk végzett hasznos tevékenységeknek köszönhetünk. Mert ki ne szeretné hasznosnak, ügyesnek, tehetségesnek és sikeresnek érezni magát? (S ugye a siker fokmérője nemcsak a pénz.) Ráadásul ki szeretné élete minimum egyharmadában – ez a munkaidőnk – rosszul érezni magát? Ha ezt a két dolgot vesszük csak figyelembe, már értelmét veszti eredeti megállapításunk, hiszen a munka pont az a terület, ahol napi sikerélményre tehetünk szert, hasznosnak és fontosnak érezhetjük magunkat, s ez ugye semmi estre sem eredményez rossz élményeket.

Lépjünk akkor eggyel tovább, s nézzük, hogyan kerülnek ugyanannak a rendszernek – egy vállalatnak – a dolgozói és vezetői abba a helyzetbe, hogy feltételezzék, érdekellentét áll fenn köztük! Mert pont ez az elképzelés az, ami képes arra, hogy valóban tönkretegye napjainkat, és gátja legyen az együttműködésnek.
Nézzük először, milyen munkahelyet szeretnénk, mint alkalmazottak:
• stabil, prosperáló vállalatot, ahol nem fenyeget az elbocsátás veszélye;
• folyamatosan fejlődő vállalatot, ahol lehetőség van szakmai fejlődésre és előrelépésre;
• jól menő, jól irányított vállaltot, hogy tisztességesen megfizessék a munkánkat;
• pontos és konzekvens elvárásokat, teljesítményrendszert;
• elismerést és támogatást a munkában;
• jó munkakörülményeket és barátságos légkört.

Ha ezzel egyetértünk, akkor most nézzük végig a fenti pontokat úgy, hogy a saját vállalatunkat vezetjük! Létezik-e olyan vállalatvezető (más néven munkáltató), aki ne értene egyet bármelyik felsorolt tényezővel, és ne mondaná azt:
„Igen, én egy folyamatosan fejlődő, prosperáló, jól működő, fizetőképes vállalkozást szeretnék, ahol munkatársaim pontosan tudják a feladatukat, támaszkodhatok tudásukra és lojalitásukra és kicsi a fluktuáció.”

Akkor hol itt az érdekellentét? Hiszen azt látjuk, hogy a munkaadónak és a munkavállalónak gyakorlatilag ugyanazok a céljai és elvárásai. Egy vállalat csak az ott dolgozók teljesítménye alapján lehet sikeres, és csak egy sikeres vállalat tud jó munkalehetőséget biztosítani dolgozóinak. Ám a stabil és jó hangulatú munkahely csak közös erőfeszítéssel érhető el, ha a rendszer minden tagja ugyanazt a célt követi, és megfelelő eszközökkel tesz annak megvalósításáért.

Ám itt jönnek a rossz beidegződések, melyek a közös tevékenységtől elvonják az energiákat:
• a leggyakrabban a másik által elkövetett hibákra és nem az eredményekre összpontosítunk;
• a problémákat nem beszéljük meg, nem közösen keressük megoldásokat;
• nem látjuk – nem mutatjuk meg a célt, nem tiszták a részfeladatok az egyes emberek számára;
• nem egyértelműek és következetesek az elvárások és a teljesítményértékelés.

Azt mondom, azok a munkaadók, aki valóban hosszú távú eredményeket szeretnének elérni, kezdjék el még ma a valódi együttműködést dolgozóikkal:
• motivációs rendszerük a dicséretre épüljön;
• legyenek egyértelműek a dolgozóikkal szemben támasztott követelmények;
• a dolgozókkal közösen oldják meg a felmerülő problémákat;
• vonják be munkatársaikat a fejlesztésekbe;
• minden dolgozó tudja pontosan, mi a vállalat célja, és azt hogyan szeretnék elérni, abban mi az ő konkrét faladata.
Mi pedig holnap reggel munkába induláskor gondoljunk arra, hogy egy olyan helyre igyekszünk, ahol hasznos munkát végzünk, amely terepe lehet sikereinknek és fejlődésünknek, s hol ráadásul mindehhez még remek partnereket is találunk!
Legyen szép és vidám napjuk – reggeltől estig!

Görög Mária
www.aszem.com