Nagyobb baromfiketrec miatt drágulhat a tojás |
2009. július 30. csütörtök, 03:00 |
Az Európai Unió 2012 után már nem engedélyezi a hagyományos baromfiketrecek alkalmazását. Az új szabályozás szerint a mostani tojónkénti alapterületet 25 százalékkal kell megnövelniük a termelőknek, csökkenteni kell a ketrecek lejtésszögét is, és csak a hagyományosnál kevesebb emeletszámú ketrec telepíthető. Ez azzal jár, hogy egy átlagos istállóban, ahol most 70-72 ezer tojót tartanak, 2012 után már csak mintegy 28 ezer állat tartható. Az istállók állatbarát ketrecekkel való felszerelése több milliárd forintos beruházást kíván a hazai termelőktől, arról nem is beszélve, hogy az üzemeltetés során nőnek a fajlagos munkabér- és energiaköltségek is. Ezek már most is versenyhátrányt jelentenek a hazai baromfiiparnak. A KSH 2008-as adatai szerint egyébként a hazai tojótyúkállomány több mint felét még mindig ház körüli baromfiudvarban tartják. A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Emeli a futárok díjazását a foodpanda
- A BudaPart városnegyed beruházás egyharmadát adták át eddig
- Az automata kasszaszolgáltatást fejlesztő magyar startup 1,5 millió euró tőkét vont be
- Magyar csapat is indul a nemzetközi építőipari innovációs versenyen
- Alábecsülik az adathalászat veszélyeit a hazai kisvállalkozások egy kutatás szerint
- Az EU új javaslatokat mutatott be a termékek fenntarthatósága és újrafelhasználása érdekében
- ÉVOSZ: az építőipar fehérítésében fontos az idén elindult Üvegkapu rendszer
- Megszűnik a fordított áfa a munkaerő-kölcsönzés szektorban
- Márciusra is érvényesek a kedvező szabályok
- Agrárszakma iránytű segíti a pályaválasztást
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..