Adómentő
Gyakori kérdések és válaszok a kedvezmények érvényesítése kapcsán Nyomtatás E-mail
2017. június 07. szerda, 00:00

Személyi kedvezmény

Súlyos fogyatékosságban szenvedő gyermek után a szülő érvényesítheti-e a súlyos fogyatékos kedvezményt?

Nem, a kedvezményt kizárólag a súlyos fogyatékosságban szenvedő magánszemély vonhatja le a saját összevont adóalapba tartozó jövedelme utáni adó összegéből.

A súlyos fogyatékosság kedvezményére 2013. óta folyamatosan fennálló betegség alapján  jogosult a magánszemély, de a 2016. évben csak 4 hónapot dolgozott. Ebben az esetben csak erre a négy hónapra vonatkozó kedvezmény összege érvényesíthető-e?

A súlyos fogyatékosság kedvezményének érvényesítése szempontjából jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyben a betegsége, súlyosan fogyatékos állapota orvosi igazolás, határozat alapján fennáll(t). Ennek értelmében a 2016. év teljes egészére (12 hónap) vonatkozó kedvezmény érvényesíthető legfeljebb az összevont adóalapjának adója összegéig. A kedvezmény érvényesítését tehát nem befolyásolja, hogy az adóévben hány hónapot dolgozott a magánszemély.

Milyen összegű kedvezményt fog érvényesíteni a munkáltatóm 2017-ben, ha jogosultként nyilatkoztam a személyi kedvezmény adóelőlegnél történő figyelembevételéről?

Bővebben...
 
Felhívás a termésnövelő anyagok és az EK-műtrágyák forgalmához kapcsolódó jogszabályváltozásról Nyomtatás E-mail
2017. június 01. csütörtök, 00:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetője által kiadott 7014/2017. felhívás

a termésnövelő anyagok és az EK-műtrágyák forgalmához kapcsolódó jogszabályváltozásról

Tájékoztatjuk a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2017. április 11-én a Magyar Közlöny 54. számában kihirdetésre került, és 2017. április 22-én hatályba lépett a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet), valamint az „EK-műtrágya”-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről szóló 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet) módosításáról szóló 18/2017. (IV. 11.) FM rendelet (a továbbiakban: 18/2017. (IV. 11.) FM rendelet).

Bővebben...
 
Változások az elektronikusan beadható helyi iparűzési adóbevallást érintően Nyomtatás E-mail
2017. május 30. kedd, 00:00

KÖZLEMÉNY

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 42/D. §-a 2017. január 1-jei hatállyal kimondja, hogy az adózó az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét - ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést - a 35/2008. (XII.31.) számú, az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló PM rendelet szerinti bevallási nyomtatványon az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó adókról szóló bevallások benyújtására vonatkozó rendelkezések értelemszerű alkalmazásával, az általános nyomtatványkitöltő program használatával is teljesítheti.

Bővebben...
 
Közeledik a számviteli törvény szerinti beszámolók benyújtásának a határideje Nyomtatás E-mail
2017. május 29. hétfő, 00:00

A Céginformációs Szolgálat már kizárólag az Online Beszámoló Űrlapkitöltő Rendszeren keresztül fogadja a letétbehelyezés, illetve közzététel céljából benyújtott beszámolókat. Az új rendszerre, valamint a számviteli törvény változása kapcsán esetlegesen felmerülő értelmezési nehézségekre tekintettel tanácsos a cégek számviteli beszámolóját minél előbb összeállítani és a tulajdonosokkal elfogadtatni, annak érdekében, hogy a közzétételre határidőben sor kerülhessen.

Az OBR felülete úgy épül fel, hogy végigvezesse a kitöltőt az egyes mezőkön, így erősen ajánlott a fedlapot, illetve az űrlapokat sorrendben haladva kitölteni. A cégadatokat a hatályos adószám beírását követően a cégnyilvántartásból veszi át a felület. A vonatkozó jogszabály alapján a Céginformációs Szolgálat továbbra is a cégjegyzékszám, illetve adószám megfelelőségét vizsgálja, az egyéb cégadatok beemelése egyelőre csupán a kitöltést segíti, illetve csökkenti a manuálisan begépelendő adatokat. Amennyiben az átemelt adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy azok szabadon módosíthatóak  tehát sárga figyelmeztetés esetében a beszámoló benyújtható, az kizárólag arra figyelmeztet, hogy a beírt adat nem egyezik meg a cégbíróságon bejegyzett adattal, így vélhetőleg  a társaság nem tett eleget valamely jogszabályból eredő cégbírósági adatbejelentési kötelezettségének, amelyet változásbejegyzési eljárás keretében, jogi képviselő igénybe vétele útján tud a cég pótolni. Az is előfordulhat, hogy azért jelenik meg sárga figyelmeztetés a beküldő személyénél, mert az adott személy nem szerepel a cégnyilvántartásban (pl. alkalmazott, vagy egyéni vállalkozó könyvelő). Ebben az esetben nincsen teendője a cégnek, a beszámoló pedig hiba nélkül beküldhető. A felületről általános jelleggel is érdemes megjegyezni, hogy a sárga figyelmeztetés minden esetben csupán egy jelzés, amelynek figyelmen kívül hagyásával a beszámoló benyújtható. Piros hiba esetében azonban az elírás mindenképpen javítandó, illetve a hiányzó adatokat pótolni szükséges.

Bővebben...
 
Figyelemfelhívás a rózsaszín csekken teljesíteni kívánt adófizetések következményeire Nyomtatás E-mail
2017. május 26. péntek, 00:00

Kérjük a Tisztelt Adózókat, hogy adófizetési kötelezettségüknek ne belföldi postautalványon (rózsaszín csekken) tegyenek eleget, tekintettel arra, hogy ezen fizetési mód nem tartozik az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben (a továbbiakban: Art.) meghatározott lehetséges adófizetési módok közé, illetve az az adó megfizetésére nem alkalmas.

Az adóhatóság által nyilvántartott adót (az állami adó- és vámhatóság vonatkozásában ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) az adózónak adónként, kötelezettségenként a megfelelő államháztartási számlára kell megfizetnie oly módon, hogy a befizető adózó egyértelműen beazonosítható legyen. E feltételeknek a NAV címére belföldi postautalványon megküldött pénzösszeg nem felel meg, mivel azt a Magyar Posta Zrt. a címzett, illetve az átvételre jogosult személy részére átadással kézbesíti, vagy postai szolgáltatóhelyen kifizeti, illetve azon az adózói befizetések beazonosításához szükséges alapadatok (pl. a belföldi postautalvány szelvényének közlemény rovatában: az adózó adóazonosító száma, illetve a költségvetési számla száma, melyre az adózó a befizetést szánta) nem szerepelnek.

Bővebben...
 
Közlemény a 2016. rendelkező évi, technikai számmal rendelkező bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat részére tett érvényes felajánlásokról Nyomtatás E-mail
2017. május 22. hétfő, 00:00

A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 6/A. § (3) bekezdése értelmében, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az alábbiakban ad tájékoztatást a 2016. rendelkező évi, érvényes szja 1%-os felajánlások alapján, az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős minisztérium által a technikai számmal rendelkező bevett egyházaknak kiutalt összegekről, a kedvezményezettek technikai számáról, a kedvezményezettek nevéről, a felajánló magánszemélyek számáról összeg szerint csökkenő sorrendben, továbbá a kiemelt költségvetési előirányzat részére a 2016. rendelkező évben felajánlott összegről.

Bővebben...
 
Bevallás automatikusan Nyomtatás E-mail
2017. május 16. kedd, 00:00

Az új internetes e-SZJA felületen keresztül – mely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról elérhető – a legegyszerűbb átnézni, elfogadni vagy akár kiegészíteni az szja-bevallási tervezetet. Sőt még az 1+1 százalékról dönteni is itt lehet a leggyorsabban hiba nélkül. A rendszer használatához csupán ügyfélkapus regisztráció szükséges, így akinek még nincs, mindig nem késő Ügyfélkaput nyitni – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Aki egyetért a NAV által készített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője. A postán küldött dokumentumot sem kell visszaküldeni a NAV-nak és nem kell az ügyfélszolgálatokra sem bevinni, ugyanis az minden további adminisztráció nélkül, automatikusan hivatalos adóbevallássá válik május 22. után.

Bővebben...
 
3011/2017. útmutató az egyes útmutatók érvénytelenítéséről Nyomtatás E-mail
2017. május 15. hétfő, 00:00

Az alábbi útmutatók felülvizsgálatát követően megállapításra került, hogy azok érvényben tartása nem indokolt, ezért az alábbiak szerint rendelkezem.

1. Az útmutató érvényessége kezdetének napjától érvénytelen:

Bővebben...
 
Tájékoztatás a számla, egyszerűsített számla, számla-leporelló és nyugta nyomtatványokat előállító adózók részére a NAV által kijelölendő sorszámtartományokról, valamint a kijelölt sorszámtartományban értékesített nyomtatványokhoz kapcsolódó adatszolgálta Nyomtatás E-mail
2017. május 04. csütörtök, 00:00

A sorszámtartomány Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) általi kijelölésének a célja biztosítani, hogy a számla útja nyomon követhető legyen annak egyedi sorszáma alapján a gyártón át a forgalmazón keresztül a végfelhasználóig.

A nyomdai úton történő nyomtatványok előállításához kapcsolódó igényt a „SORSZIG” igénylő lap elektronikus formában történő benyújtásával lehet érvényesíteni. Az igénylő lap megtalálható a www.nav.gov.hu/ Nyomtatványkitöltő programok/ Nyomtatványkitöltő programok/ Kérelmek között. A nyomtatványt az igénylő első körben a saját számítógépére letölti, majd a kitöltési útmutató előírásai szerinti kitöltést követően az ügyfélkapu használatával eljuttatja az adóhatósághoz.

Bővebben...
 
7011/2017. felhívás az előzetes árunyilatkozat benyújtása a Törökországba, vagy azon keresztül szállított TIR-egyezmény szerinti szállítmányokról Nyomtatás E-mail
2017. május 03. szerda, 00:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Vám Főosztálya főosztályvezetője által kiadott 7011/2017. felhívás

Előzetes árunyilatkozat benyújtása a Törökországba, vagy azon keresztül szállított TIR-egyezmény szerinti szállítmányokról

A török vámhatóság tájékoztatása szerint 2017. április 25-től minden TIR-igazolvány birtokosnak a TIR-igazolvány fedezete mellett szállított áruk megérkezése előtt elektronikus előzetes árunyilatkozatot kell benyújtania a török belépési vámhivatalhoz. Az előzetes árunyilatkozat benyújtására vagy a TIR-EPD rendszeren, vagy az új, a törökországi Vám és Kereskedelmi Minisztérium által üzembe helyezett Előzetes Árunyilatkozat Rendszeren (TIRCUS) keresztül van lehetőség.

Bővebben...
 
Tájékoztató a belföldön letelepedett adóalanyokat Olaszországból megillető hozzáadott-értékadó visszatérítéssel kapcsolatban ('ELEKÁFA nyomtatvány) (A 2017. március 2-i tájékoztatás kiegészítése) Nyomtatás E-mail
2017. május 02. kedd, 00:00

A 2017. március 2-án közzétett tájékoztatóban foglaltak szerint Olaszország 2017. február 16. után a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottérték-adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló 2008. február 12-i 2008/9/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) alapján kialakított elektronikus áfa-visszatérítési rendszerbe (ELEKÁFA rendszer) kizárólag akkor fogad be érdemi elbírálásra más tagállamokból érkező hozzáadottérték-adó visszatéríttetési kérelmeket, ha azokhoz értékhatártól függetlenül a kérelmezők minden esetben csatolják a számlamásolatokat.

Bővebben...
 
Segítség a díjtámogatott biztosításokkal kapcsolatos ügyintézésben Nyomtatás E-mail
2017. április 21. péntek, 00:00

A mezőgazdasági biztosításokhoz díjtámogatás vehető igénybe, azonban tavaly közel ezer gazdálkodó nem részesülhetett díjtámogatásban adategyezőségi hibák, vagy a támogatás igénylés hiánya miatt. Az adathibás szerződések csökkentése érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Magyarországi Nonprofit Biztosító Egyesületek Szövetsége együttműködése keretében szakemberek, például a Kamara falugazdászainak bevonását javasolja – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Bővebben...
 
Ha egyetért, nincs teendője Nyomtatás E-mail
2017. április 13. csütörtök, 00:00

Aki egyetért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője. Május 22-e után ugyanis a bevallási tervezet hivatalos bevallásnak minősül majd, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó. Lényeges, hogy mindenki nézze át a tervezetet, mert az adózók felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzon semmi – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Bővebben...
 
A pénzügyi biztosíték szabályai, adattartalma 2017. július 1-től Nyomtatás E-mail
2017. április 12. szerda, 00:00

A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 4. § (2) bekezdése kimondja, hogy az adóbevételek biztosítása érdekében a jövedéki termékek adó megfizetése nélküli előállításából, tárolásából, szállításából és a halasztott adófizetésből adódó adókockázatra jövedéki biztosítékot kell nyújtani.

Bővebben...
 
Tájékoztató az online pénztárgép támogatás összegének eladó által történő igényléséhez Nyomtatás E-mail
2017. április 11. kedd, 00:00

A nyugtaadási kötelezettség pénztárgéppel való teljesítésére 2017. január 1-jétől kötelezett adózónak az online pénztárgép beszerzéséhez nyújtott támogatásról szóló 39/2016. (XI. 15.) NGM rendelet alapján az online pénztárgép használatára 2017. január 1-jétől kötelezett adózó költségvetési támogatásban részesülhet a 2016. december 31-ig kért támogatás igénybevételére jogosító egyedi kóddal 2017. április 30-ig üzembe helyezett pénztárgépek után.

Bővebben...
 
3010/2017. útmutató az épületbontási tevékenységről az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény vonatkozásában kiadott 3012/2012. számú útmutató érvénytelenítéséről Nyomtatás E-mail
2017. április 10. hétfő, 00:00

A megváltozott jogszabályi környezet miatt a cím szerinti útmutató érvényben tartása a továbbiakban nem indokolt, ezért az alábbiak szerint rendelkezem:

Bővebben...
 
Tájékoztató az önkéntes kölcsönös pénztárba fizetett munkáltatói hozzájáruláshoz kapcsolódó nyilatkozatról Nyomtatás E-mail
2017. március 28. kedd, 00:00

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 89. § (6) bekezdésében megfogalmazott átmeneti rendelkezés alapján 2017. évtől az önkéntes kölcsönös pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás (a 2016. december 31-én hatályos szabályok szerinti feltételek betartása mellett) egyes meghatározott juttatásnak minősül.

Bővebben...
 
Brent napi jegyzési adatok alapján meghatározott átlagár Nyomtatás E-mail
2017. március 27. hétfő, 00:00

A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 52. § (9) bekezdésének alapján számított, és az 52. § (1) a-d) pontjának megfelelő adómértékek megállapításához szükséges átlagárat az alábbi táblázat tartalmazza:

Bővebben...
 
59 fajta adót fizetünk Magyarországon Nyomtatás E-mail
2017. március 21. kedd, 00:00

A tavalyi évhez képest eggyel csökkent az adófajták száma Magyarországon, jelenleg 59 adónemből kell a kormányzatnak a költségvetés bevételeit megtermelni. A változás dinamizmusa ugyan nem, iránya viszont biztatónak tűnik - olvasható a Jalsovszky Ügyvédi Iroda felmérésében.

Bővebben...
 
Alkalmazható-e a kedvezményes áfa mérték a szolgáltató által a társszolgáltatónak ún. hálózati szerződés alapján nyújtott szolgáltatására? Nyomtatás E-mail
2017. március 20. hétfő, 00:00

[Áfa tv. 259. § 7/B. pontja, 3/A számú melléklet II. rész Szolgáltatások 3. pontja]

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 259. §-ának 2017. január 1-jétől hatályos 7/B. pontja értelmében az internet-hozzáférési szolgáltatás alatt a csomagkapcsolt módon felépülő, a nyílt internet-hozzáférés megteremtéséhez szükséges intézkedések meghozataláról, továbbá az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv és az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2015/2120/EU európai parlament és tanácsi rendelet 2. cikk 2. pontja szerinti internet-hozzáférési szolgáltatást kell érteni.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 55

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Liftimpex Kft.
Torkos László

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Schnaider Plastik Kereskedelmi... Schnaider Plastik Kereskedelmi Kft.
Németh Viktor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Feme-Trade Kereskedelmi és Te... Feme-Trade Kereskedelmi és Termelõ Korlátolt Felelõsségû Társaság
Schimó Ferenc

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Plusz Unio Kft.
Trapp Alexandra

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető