2008. december 18. csütörtök, 05:10 |
Magyar-szerb együttműködés a válságkezelésben
Harmadik alkalommal ülésezett a magyar-szerb gazdasági együttműködési kormányközi vegyesbizottság 2008. december 16-17-én, Belgrádban. A magyar küldöttséget dr. Faller Jenő, külügyminisztériumi szakállamtitkár, a bizottság társelnöke, a szerb delegációt Bojan Pajtic, a Vajdaság Autonóm Terület Végrehajtó Tanácsának elnöke vezette.
A felek az élénk, ám számos ponton szorosabbra fűzhető kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit vették sorra, kiemelt figyelemmel azokra a területekre, amelyeken együttműködve a nemzetközi gazdasági megtorpanás káros hatásai sikeresen enyhíthetők.
A felek kölcsönösen bemutatták kormányaik válságkezelő és gazdaságélénkítő intézkedéseit, és egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom további növekedése, az összességében kedvezően alakuló gazdasági kapcsolatok bővítése eredményesen járulhat hozzá a válságjelenségek mérsékléséhez.
A felek úgy látták, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködésnek az elkövetkező időszakban leginkább a kis- és középvállalkozások fejlesztése, a technológiák átadása, a befektetések növelése, a harmadik országok piacán való közös fellépés érdekében véghezvitt, közös termelésbe való beruházások adhatnak lendületet.
Fontos együttműködési lehetőségeket kínál továbbá az ipari kapcsolatépítés, kooperációk elősegítése is, mindenekelőtt a gépipar, a közúti járműgyártás, a vegyipar és az IT-hírközlés, logisztika ágazataiban.
A találkozón elhangzott: a szerb fél nyitott a magyarországi befektetők részvételére az átalakulás alatt álló állami vállalatok privatizációjában, főként a gépipar, a szerszámipar, a könnyűipar, a gyógyszeripar területén és az energetikai szektorban, azt kész konkrét intézkedésekkel is ösztönözni. Hasonlóképpen szívesen vennék magyar vállalatok szerepvállalását a közeljövőben sorra kerülő nagyarányú szerbiai infrastrukturális fejlesztésekben.
A felek szorgalmazták a közösségi alapokból finanszírozott projektek kidolgozását és megvalósítását egyebek közt a határt átszelő infrastruktúra fejlesztése, a környezetvédelem, a kulturális örökségvédelem és a kutatás-fejlesztés-innováció területén.
Az ülésen több, szakirányú munkacsoport létrehozására tettek javaslatot a felek, ezek nyomán a vegyesbizottság keretében ipari, informatikai és turisztikai munkacsoportok alakulhatnak az ágazati együttműködési és fejlesztési lehetőségek azonosítása céljából.
A Bizottság következő ülésére 2009-ben Magyarországon kerül sor.
A Szerbiába irányuló magyar export évről-évre folyamatosan növekszik, a két ország közötti árucsereforgalom értéke az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt, tavaly meghaladta az 1 milliárd eurót. Szerbia Európán belül a 20. helyen szerepel Magyarország külkereskedelmi partnerei között. Magyarország Szerbia külkereskedelmi partnereinek rangsorában a szerb importban a 5. helyen, míg a szerb exportban a 12. helyen áll. A kétoldalú kereskedelemben meghatározó szerepet visznek a multinacionális cégek, de a magyar-szerb külkereskedelem közel harmadát továbbra is a 350-400 vegyes tulajdonban lévő kis- és középvállalkozás bonyolítja.
Magyarország Közép-Kelet Európa legnagyobb tőkeexportőr országa, a Balkán a magyar tőkekivitel szempontjából kiemelkedő jelentőségű célirány. Az elmúlt években a magyar cégek egyre nagyobb arányú befektetéseket valósítottak meg déli szomszédunknál is, a 2000 és 2007 közötti időszakra vonatkozó összesen 322,5 millió USD értékű állománnyal Magyarország a külföldi befektetők sorában a 9. helyet foglalja el.
Forrás: NFGM
|
Bővebben...
|
|
2008. november 25. kedd, 05:30 |
Egyre divatosabbak az érintés nélkül használható bankkártyák 2008 harmadik negyedévének végéig a MasterCard érintés nélküli fizetési szolgáltatását, a PayPass™-t a kártyabirtokosok összesen 44 millió kártyán és eszközön használták mintegy 135 000 kereskedői elfogadóhelyen világszerte. Jelenleg 25 országban folyik PayPass program bevezetése vagy tesztprogramja.
2008-ban számos új piacon jelent meg a MasterCard érintésnélküli technológiája, melyet ebben az évben vezettek be Csehországban, Portugáliában, Oroszországban és Mongóliában. A lengyel kártyabirtokosok is ez év nyarán fizethettek először PayPass kártyával a krakkói Coke Fesztiválon. Számos tengerentúli projekt mellett az európai szintéren is jelentős számban indultak érintésnélküli programok.
Ami a egyik fő alkalmazási területét, a tömegközlekedést illeti, nagy előrelépés volt, hogy a liverpooli buszjáratokon és a londoni taxikban is lehetővé tették a kis összegű fizetések gyors kiegyenlítését. Emellett a párizsi metróban is elindult a PayPass technikai feltételeinek megteremtése.
A mobiltelefonról működtethető PayPass alkalmazás Törökországban startolt, valamint egy spanyolországi program keretében a kártyabirtokosok már kulcstartóra fűzhető mini kártyán is használhatják az érintésnélküli technológiát.
Forrás: MasterCard
|
Bővebben...
|
2008. november 24. hétfő, 05:30 |
Az Audi bemutatta az A4 kínai piacra készült, hosszított változatát
Az Audi az első prémiumgyártóként mutatta be Pekingben a felső középkategóriában kifejezetten a kínai piacra készülő, hosszított reprezentatív modelljét: az Audi A4L 60 milliméterrel hosszabb tengelytávjának előnyeit elsősorban a hátul utazók élvezhetik. Az A4L ezzel szegmensbeli vetélytársai körében egyedülálló térkínálattal rendelkezik.
A kínai Changchunban készülő új Audi A4L november 16-án, Pekingben tartotta premierjét. Peter Schwarzenbauer, az AUDI AG igazgatótanácsának az értékesítésért és a marketingért felelős tagja, valamint An Tiecheng, a FAW-VW vegyesvállalat elnöke egyaránt az új Audi A4L a kínai piac szempontjából kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozta.
Schwarzenbauer így fogalmazott: „Az Audi A4L csakis Kínában, s kizárólag a kínai piac számára készül. E prémiumtermékünkkel így egy lépéssel előrébb járunk kínai vásárlóink igényei kielégítése tekintetben, mint a világ bármely más gyártója.“
Az Audi A4 tavalyi világméretű piaci bevezetése óta immár több mint 200 ezer példányban talált gazdára, elnyerve többek között az „Auto Bild Design Award 2008“ tekintélyes olvasói szavazás „Az Év Legszebb Autója“ díját is.
„Célunk, hogy az Audi A4 óriási sikerét Kínába is elhozzuk.
A kifejezetten a kínai igényekre kifejlesztett A4L változattal meggyőzően nyilváníthatjuk ki piacvezető pozíciónkat a kínai prémiumszegmensben“ – tette hozzá Schwarzenbauer.
Az A4L formájában az Audi olyan modellt kínál, amely a menetkényelem illetve a luxus, a térkínálat és a design tekintetében vetélytársai körében egyaránt élen jár.
A kínai útviszonyok szerint hangolt futómű kiemelkedő lengéskényelmet biztosít. Az A4 Limousine modellhez képest 60 milliméterrel meghosszabbított tengelytávjával az A4L egyedülálló ajánlatként jelenhet meg. A hosszabb tengelytáv bőséges hátsó térérzetet biztosít, s kényelmesebb beszállást tesz lehetővé a hátsó ülésekre. A tengelytáv-növekmény kínálta előnyöket ugyanis túlnyomórészt a hátul utazók élvezhetik, mégpedig e szegmensben egyedülálló hátsó lábtér formájában. Megnövekedett hosszúsága és igényes technikája révén az A4L a felsőkategóriát hozza el a középkategória keretei közé.
Az Audi A4L eleinte kétféle motorizáltsággal jelenik meg a piacon: a 2.0 TFSI 132 kW (180 LE), illetve a hathengeres 3.2 FSI 195 kW (265 LE) teljesítménnyel.
Az Audi immár 2000 óta kínálja Kínában az A6 hosszított tengelytávú változatát, amely – időközben már második generációjában – kényelme, térkínálata és designja tekintetében azóta is élen jár vetélytársai között. E kvalitásokat nemsokára a 4,76 méter hosszú A4L utasai is élvezhetik, miközben e modell egyéni közlekedésre és business-limuzinként egyaránt kiválóan használható.
Az Audi A4L 2009. januártól jelenik meg a kínai piacon.
Forrás: Porsche Hungaria
Kérdése van a cikkhez? Írja meg az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
|
Bővebben...
|
|
2008. november 21. péntek, 05:30 |
Madonna kétmilliárdért lesz a Louis Vuitton arca 6,5 millió fontot, azaz több mint kétmilliárd forintot kasszíroz Madonna azért, hogy a Louis Vuitton tavaszi/nyári kampányának arca legyen. A BrandRepublic pikáns képekre számít.
Pikáns képekre lehet számítani annak kapcsán, hogy Madonna lesz a Louis Vuitton 2009 tavasz/őszi kampányának arca - írja a BrandRepublic. A képeket az a Steven Meisel készíti majd, aki Madonna 1992-es Sex című, az Erotica albumot kísérő könyvét is fotózta: a szoftpornónak is beillő, egy domina nevében írt alkotásban imitált meleg- és szadomazo-pornó jelenetek is szerepeltek. Igaz, Meisel fotózta az amerikai Vanity Fair májusi címlapját is, amelyen szintén Madonna szerepelt, pornófelhangok nélkül.
Madonna nem először adja az arcát divatkampányokhoz: korábban a Gappel, az H&M-el, a Versacéval és a Max Factorral is összeállt. A legutóbbi album révén pedig a Vodafone Live! szolgáltatásának zeneletöltéseit népszerűsítette: a mobilos felületen Hard Candy áprilisi megjelenése előtt elérhetővé váltak exkluzív számok.
A Louis Vuitton „Core Values” kampánya számára az elmúlt hónapban Annie Leibovitz sztárfotós fényképezte Sean Conneryt, Andre Agassit, Keith Richardst, Sofia Coppolát és Francis Ford Coppolát, illetve Mihail Gorbacsovot.
Forrás: Brand Republic
|
Bővebben...
|
2008. november 11. kedd, 06:00 |
A COST 298 média- és tartalomelemzés első eredményei Közel két éve zajlik az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) részvételével és koordinálásával a Give us our Daily Broadband csoportban az a kutatás, mely a COST298 (Participation in the Broadband Society) égisze alatt működik. A kutatás középponti eleme jelenleg az a média- és tartalomelemzés, mely négy európai nagyvárosban (Budapest, London, Milánó és Stockholm) zajlik.
Ezen városokban 2007. február-április és 2008 azonos időszakában a Metro újságok, illetve egy-egy politikai napilap – Népszabadság, The Independent, Corriere della Sera, Dagbladet – számainak vizsgálatára került sor.
Az elemzések első fontosabb eredményei a következők:
- Az internettel foglalkozó cikkeknek csak 2/3-a helyezi az internetet a fókuszba (a többi csak érintőlegesen említi a világhálót). Ennek az lehet a magyarázata, hogy az internet egyre inkább a hétköznapi élet részévé válik, így mintegy mellékesen is megjelenhet olyan cikkekben, amelyek egyáltalán nem az internetről szólnak.
- A vizsgált 2007-es periódusban az internettel kapcsolatos cikkek 18 százaléka a bűnözéssel foglalkozik, 17% a szórakoztatás világáról szól, 14% pedig a web 2.0-ról. Mindeközben olyan témák, mint példaul az oktatás, mindössze az internettel foglalkozó cikkek 2%-ában jelennek meg. Magyarországon nem a bűnözés témája a legnépszerűbb, hanem az internetes aktivitások, szolgáltatások (pl. e-bankolás) - ezek teszik ki a cikkek ötödét.
- A kutatócsoport számára igencsak meglepő eredmény, hogy az internettel foglalkozó cikkek kevesebb, mint 10 százaléka említi meg a szélessávot (Magyarországon ez az arány 6,4%). 2007-ben a szélessáv elsősorban mint technológiai és nem mint társadalmi kérdés jelent meg mind a négy ország újságjaiban. Annak, hogy a technológia dominál, elsősorban az lehet az oka, hogy a szélessávval feltehetően szinte csak a technológiában jártas médiamunkások foglalkoznak, és így az ő technológiai látásmódjuk dominál. A másik ok, hogy a vizsgált négy országban gyakorlatilag eltűntek a keskenysávú felhasználók, emiatt az internet kapcsán nincs értelme külön a szélessávról beszélni, mert az internet alapértelmezetten szélessávú.
- Érdekes volt látni a nemzeti különbségeket: például a legtöbb internetről szóló cikk Olaszországban a külföldi hírek közt jelenik meg, Magyarországon pedig a technológiai rovatban, végül Svédországban és Angliában a gazdasági rovatban. Mindez azt is jelentheti, hogy akár ugyanaz a hír más-más okokból lehet érdekes ezekben az országokban és az egyes országokban másképpen interpretálják az internetet az olvasók számára: Olaszországban az internet fejlődése nemzetközi folyamat, a magyaroknál elsősorban technológiai, a svédeknél és Angliában pedig a gazdasági látásmód dominál.
Az adatok teljes körű elemzése után várhatóan jövő tavasszal készül el a részletes jelentés és egy konferencia-tanulmány angol nyelven; ezt követően folytatódik a kutatás a kvalitatív elemzéssel, ahol a szerzői jog szerteágazó kérdéseivel foglalkozó cikkek szövegét, állításai kerülnek összehasonlításra.
Forrás: ITTK Kérdése van a cikkhez? Írja meg az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>
|
60. oldal / 68 |