Romló európai kilátások |
2008. szeptember 01. hétfő, 03:30 |
A GKI Gazdaságkutató Zrt. prognózisa a magyar nemzetgazdaság 2008. évi folyamatairólA GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a második félévben a magyar gazdaság az európai konjunktúra romlása ellenére kijön a növekedési gödörből. A belső és külső egyensúly tavalyhoz képest jelentősen javul, s az infláció lassan, de mérséklődik.Az EU-ban 2008 második negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva 0,1-%-kal csökkent a GDP, míg Magyarországon 0,6%-kal emelkedett. Ezzel a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához viszonyítva kissé már gyorsabban nőtt az EU 1,7%-os átlagánál, miközben továbbra is jelentősen elmaradt az új tagállamokra jellemző dinamikától. A korábban reméltnél markánsabb európai – különösen német – lassulás, a romló európai gazdasági várakozások korlátozzák a magyar élénkülés esélyeit. Ez akkor is igaz, ha a növekedési ütem idei emelkedésének két fő mozgatórugója a közszolgáltatások visszaesésének megállása és a látványos agrárnövekedés. Júniusban az ipari termelés kisebb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül az export az év első harmadára jellemző kétszámjegyű növekedés után lényegében stagnált. Az első öt hónapban a magyar kivitel az EU-ba csak 10% alatti, a többi országba viszont 30%-os mértékben emelkedett. Ez – valamint hogy az EU-n belül a dinamikus új tagállamokba irányul a kivitel növekvő hányada, s a belföldi kereslet is kissé élénkül – reményt nyújt arra, hogy az év egészében is fennmarad az I. félévi 5-6%-os ipari növekedés. Az építőipar teljesítménye az I. félévben 10%-kal, a kiskereskedelmi forgalom mintegy 2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A visszaesés mértéke azonban tendenciájában csökkenő. A foglalkoztatottak száma idén eddig a versenyszektorban stagnált, a költségvetésiben csökkent, s ennek megfelelően a munkanélküliség is magasabb az egy évvel korábbinál, bár kedvezőbb az év eleinél. Az év egészében a jó mezőgazdasági termésnek is köszönhetően 3% körüli növekedés prognosztizálható. 2008 júliusában az árak az előző hónaphoz képest 0,1%-kal emelkedtek, a tizenkét havi index 6,7% volt. A jó termés, a mezőgazdasági termelői árak csökkenése, a stabilizálódó olajár és az erős forint hatására az év hátralevő részében lassan, de mérséklődni fog az infláció, decemberre 5,5%-ra. A reálkeresetek az első félévben 0,5%-kal emelkedtek, ezen belül a versenyszektorban bő 1,5%-kal nőttek, míg a költségvetésiben 1,5%-kal csökkentek. Az év egészében a versenyszektorban 2% körüli reálkereset-bővülés, a költségvetésiben stagnálás várható. A forint júliusban ugrásszerűen erősödött, s augusztusban is igen erős maradt. Ezt főleg a magas jegybanki alapkamat illetve állampapír-piaci kamatszint magyarázza, de szerepet játszik benne a régió kedvezőbb nemzetközi pénzügyi megítélése, a javuló külső és belső egyensúly is. Az év során a jelenlegihez képest tendenciájában a forint gyengülése várható. Ősszel bizonytalanságot szülhet, ha a kisebbségi kormány nehezen tudja a 2009-es költségvetést előkészíteni. A költségvetés elfogadása esetén viszont ismét jelentős forinterősödés, ellenkező esetben markáns gyengülés lehetséges. Viszonylag stabil belpolitikai viszonyok esetén – a csökkenő inflációra és erős forintra tekintettel – az ősz közepétől a jegybanki alapkamat fokozatos csökkentése várható. Forrás: GKI Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre! Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide → A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai megállapodást kötött a Wizz Air és az OMV zöld üzemanyagok szállításáról
- Az OECD országaiban gyorsult az infláció szeptemberben
- TIM: német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE
- Az EU véglegesen jóváhagyta, hogy 2024-től egységesek legyenek a mobilkészülékek töltői
- A forint/euró árfolyam
- Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD
- Kutatók éjszakája - Mesterséges intelligencia, portrérajzoló robot és az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépei a SZTAKI-ban
- Államosítás előtt áll a legnagyobb német földgázimportőr
- Jelentősen romlottak a német gazdaság kilátásai az ifo gazdaságkutató szerint
- Az euróövezeti gazdasági aktivitás lassulásáról számol be az EKB legfrissebb jelentése
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..