Lezárult a zaragozai szakvilágkiállítás |
2008. szeptember 14. vasárnap, 22:10 |
Nyolcszázezren látték a magyar pavilontLezárult „A víz és a fenntartható fejlődés” vezérgondolata köré szerveződött zaragozai szakvilágkiállítás, amelyen a 105 résztvevő ország, a spanyol állam és a tartományok pavilonjai június 14. óta várták látogatóikat. Garamhegyi Ábel, a világkiállítási részvételt szervező Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium helyszínen tartózkodó szakállamtitkára elmondta: a magyar megjelenés iránti érdeklődés várakozáson felüli volt. A tervezett 350 ezer vendég helyett csaknem 800 ezer látogató tekintette meg a magyar pavilont.
A Zaragoza Expo 2008 szakvilágkiállítás (www.zaragozaexpo2008.es) megkülönböztetett figyelmet szentelt egyebek mellett a Magyarország szempontjából különös jelentőségű „A víz az életért”, „A víz, oktatás és kultúra”, valamint „A víz és egészség” kérdésköreinek. A teljes látogatószám az utolsó jelzések szerint megközelíti az 5,5 millió főt. Szakadatlan érdeklődés övezte a fenntartható környezet gondolatát megjelenítő tematikus pavilonokat is.
A kiállításon való aktív, sokszínű részvételünk segíti a Magyarországról kialakult kép formálását, a hazánk iránti érdeklődés és az utazási vágy felkeltését (gyógyfürdők, wellness, vizes természeti szépségek), a Magyar Turizmus Zrt. az egészség- és a wellnessturizmus hódolóira fókuszáló, „2008, a vizek éve” elnevezésű programjával összhangban. A magyar pavilon a természetes vizekhez és ásványvízkincsekhez kötődő hagyományok, a Balaton, Hévíz, a budapesti fürdők és a Tisza-tó mellett egy Mátyás-korabeli esztergomi hidraulikus vízemelő kicsinyített, számítógépes szimulátorral kiegészített mását is bemutatta. A világkiállítási jelenlét által felkeltett érdeklődést a novemberben induló és jövő júliusban záródó spanyolországi magyar gazdasági évad hivatott tovább fokozni. A rendezvénysorozata célja, hogy a spanyol befektetők figyelmét felhívja a magyarországi lehetőségekre, élénkítse a már ma is jelentős magyar aktívumot felmutató kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat és járuljon hozzá az idegenforgalom fejlesztéséhez – mondta el Garamhegyi Ábel. Forrás: NFGM Forrás: Zaragoza Expo 2008 Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre! Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide → A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai megállapodást kötött a Wizz Air és az OMV zöld üzemanyagok szállításáról
- Az OECD országaiban gyorsult az infláció szeptemberben
- TIM: német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE
- Az EU véglegesen jóváhagyta, hogy 2024-től egységesek legyenek a mobilkészülékek töltői
- A forint/euró árfolyam
- Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD
- Kutatók éjszakája - Mesterséges intelligencia, portrérajzoló robot és az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépei a SZTAKI-ban
- Államosítás előtt áll a legnagyobb német földgázimportőr
- Jelentősen romlottak a német gazdaság kilátásai az ifo gazdaságkutató szerint
- Az euróövezeti gazdasági aktivitás lassulásáról számol be az EKB legfrissebb jelentése
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..