G20 csúcs: Kína több teret nyerhet? |
2009. március 30. hétfő, 05:00 |
Kína térnyerését támogatná az EUAz IMF forrásait megduplázná, míg az eurózánán kívül esők keretét szinten hagyná a tervezet.
Az Európai Unió vezetői egyetértettek abban, hogy ahhoz, hogy az IMF továbbra is képes maradjon segíteni a gazdasági válság által komolyan sújtott országoknak, a forrásainak a megduplázása elkerülhetetlen - írta a Reuters. Ehhez 250 milliárd dollárra lenne szükség. Arról azonban még nem szól a javaslat, hogy ehhez Európa milyen mértékben járulna majd hozzá. Tegnap az EU-27 75 milliárd dollárra tett javaslatot, azonban a végső döntést csak a G20-csúcs után hozza meg. A záróokmány tervezete fontosnak tartja, hogy az IMF-ben a tagországok gazdasági jelentőségüknek megfelelően szerepeljenek, azaz lényegében válaszoltak Kínának, aki nagyobb befolyást szeretne elérni a nemzetközi szervezetben... Forrás: Napi Online A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai megállapodást kötött a Wizz Air és az OMV zöld üzemanyagok szállításáról
- Az OECD országaiban gyorsult az infláció szeptemberben
- TIM: német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE
- Az EU véglegesen jóváhagyta, hogy 2024-től egységesek legyenek a mobilkészülékek töltői
- A forint/euró árfolyam
- Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD
- Kutatók éjszakája - Mesterséges intelligencia, portrérajzoló robot és az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépei a SZTAKI-ban
- Államosítás előtt áll a legnagyobb német földgázimportőr
- Jelentősen romlottak a német gazdaság kilátásai az ifo gazdaságkutató szerint
- Az euróövezeti gazdasági aktivitás lassulásáról számol be az EKB legfrissebb jelentése
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..