Az adósságráta alakulása |
2009. május 25. hétfő, 07:21 |
Még több magyar marad munka nélkülAz adósságráta az év végén 80 százalék körül alakulhat, a beruházások akár 10, az ipari termelés 15, az export 15, míg az import 16-17 százalékkal csökkenhet, a munkanélküliségi ráta pedig 10 százalék fölé emelkedhet a PM prognózisa szerint. Ez év végén - 295 forintos euró árfolyammal számolva - 80 százalék körül alakulhat az adósságráta - derül ki a Pénzügyminisztérium összeállításából, amelyet az MTI-Eco idézett. Az első negyedéves előzetes pénzügyi számlák alapján a maastrichti módszertan szerinti államadósság 21 789 milliárd forintot tett ki, a GDP 82,7 százalékát, tavaly év végéhez képest 2470 milliárd forinttal emelkedett. Az idei év első három hónapjában az államháztartás finanszírozási igénye 286 milliárd forint volt. A finanszírozási igényt meghaladó adósságnövekmény hátterében az árfolyam jelentős leértékelődéséből adódó átértékelődési hatás (több, mint 1.300 milliárd forint) és az állam betétállományának jelentős emelkedése áll. Az ez évi első negyedév végén az állam jegybanknál elhelyezett devizabetétje 2081 milliárd forintot tett ki, a betétállománnyal "nettó módon" számított adósság 19 707 milliárd forint volt, amely az előzetes GDP becslést felhasználva 74,8 százalékos nettó adósságrátát eredményez. Az áprilisi adatok alapján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)által publikált - GFS módszertanú (azaz pénzforgalmi) - államadósság 19 206 milliárd forint volt, az év elejétől 1102 milliárd forinttal nőtt az így számított államadósság. Az emelkedés a központi költségvetés 604 milliárd forintos hiánya mellett következett be. A nemzetközi intézményektől - IMF, EU - felvett, de finanszírozási céllal fel nem használt, a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) devizabetétként elhelyezett eszközzel nettósított adósság 17 667 milliárd forintot tett ki. Az adósság külföldi-belföldi piaci finanszírozását tekintve kiemeli a PM, hogy a külföldiek forint állampapír állománya az időszakot jellemző, nagymértékű negatív nettó kötvénykibocsátás mellett áprilisra tovább csökkent, február közepéhez képest a csökkenés több mint 320 milliárdot tett ki. A recesszió következtében a nominális GDP minden bizonnyal csökkenni fog - emlékeztet a PM. Az emelkedő nominális adósság mellett ez a hatás tovább emeli az adósságráta értékét. A nominális GDP 1 százalékpontos változása 0,8 százalékponttal módosítja az adósságráta értékét. A beruházások akár 10 százalékkal is elmaradhatnak az idén a tavalyitól, az ipari termelés 15 százalékkal zsugorodhat, az export 15, míg az import 16-17 százalékkal csökkenhet, a lakossági fogyasztás 8 százalékkal eshet vissza, a munkanélküliségi ráta pedig 10 százalék fölé emelkedhet a PM prognózisa szerint. A meghatározó feldolgozóipari beruházások, az alacsony bázis ellenére is kétszámjegyű mértékben eshettek az első negyedévben. A feldolgozóipari kapacitáskihasználtság a 2008. negyedik negyedévi 65 százalék után az idei első negyedévben 70 százalékra nőtt, de a következő 12 hónapra vonatkozó prognózis kedvezőtlenebb, mint az előző negyedévi. A beruházások több mint egynegyedét kitevő ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatban az idén az első negyedévben növekedéssel lehet számolni, mivel ebben az időszakban a használatba vett lakások száma 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A prognózis készítői hozzáteszik azonban, hogy az idei második félévtől kezdve már várhatóan markánsan visszaesik az új lakások száma, mivel a válság fél- háromnegyed éves késéssel gyűrűzik be a lakáspiacra. Megjegyzik, hogy a beruházások alakulása nagyban függ a nemzetközi környezettől és a hitelezési aktivitástól, így a visszaesési ütem csökkenése csak az idei év végén mérséklődhet. A PM az ipari termelésben az idei első félévben még jelentős visszaesést vár, érdemi javulásra az év végétől számítanak, a külső kereslet élénkülésének függvényében. A pénzügyi tárca szerint az építőipari termelés fokozását célzó kormányzati intézkedések pozitív hatása már megmutatkozik a rendelésállományokban. Az építőipar teljesítménye így a korábban vártnál szerényebben, 5 százalékkal eshet vissza. Forrás Napi Online A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai megállapodást kötött a Wizz Air és az OMV zöld üzemanyagok szállításáról
- Az OECD országaiban gyorsult az infláció szeptemberben
- TIM: német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE
- Az EU véglegesen jóváhagyta, hogy 2024-től egységesek legyenek a mobilkészülékek töltői
- A forint/euró árfolyam
- Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD
- Kutatók éjszakája - Mesterséges intelligencia, portrérajzoló robot és az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépei a SZTAKI-ban
- Államosítás előtt áll a legnagyobb német földgázimportőr
- Jelentősen romlottak a német gazdaság kilátásai az ifo gazdaságkutató szerint
- Az euróövezeti gazdasági aktivitás lassulásáról számol be az EKB legfrissebb jelentése
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..