Robbant az indiai tőzsde |
2009. május 27. szerda, 05:00 |
...Indiában fel kellett függeszteni a tőzsdei kereskedést, mert a kongresszus párt győzelme nyomán elszállt a Nifty index. A 16 százalékos emelkedést az váltotta ki, hogy a párt 1991 óta nem aratott olyan nagy sikert, mint a mostani parlamenti választásokon. Ezt leszámítva szomorú eredményeket hozott a hét eleje az ázsiai tőzsdéken, mivel a japán Panasonic, a világ legnagyobb plazmatévégyártója és a Mizuho Financial Group veszteségekről számolt be, továbbá az olajárak esése nem tett jót a kitermelők részvényárának. A Panasonic papírjai 7,2 százalékkal lettek olcsóbbak, a Mizuho, Japán második legnagyobb bankja 3,4 százalékos visszaesést szenvedett el. A Cnooc Ltd., Kína legnagyobb tengeri olajkitermeléssel foglalkozó vállalata 3,8 százalékkal esett a hongkongi tőzsdén, mivel az olaj ára 56 dollár/hordó fel csúszik vissza. A MSCI Asia Pecific index 0,9, százalékos mínuszban volt a kereskedés finisében, igaz, az elmúlt hét végén 38 százalékkal volt az ötéves mélypontnak számító március 9-ei értéke felett. Ez a rally átlagosa n 1,4 százalékkal emelte könyv szerinti értéke fölé a tőzsdei cégek értékét, ami 17 százalékos plusz 2008. végi értékükhöz képest. A Nikkei 2,5, a dél-koreai Kospi 1,3 a hongkongi Hang Seng szintén 1,3 százalékos mínuszba került a nap végére. Utóbbinak az tett be, hogy a városállam gazdasága a vártnál nagyobb mértékben zsugorodott az első negyedévben... http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=407027 Forrás EastInfo Napi Online A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai megállapodást kötött a Wizz Air és az OMV zöld üzemanyagok szállításáról
- Az OECD országaiban gyorsult az infláció szeptemberben
- TIM: német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE
- Az EU véglegesen jóváhagyta, hogy 2024-től egységesek legyenek a mobilkészülékek töltői
- A forint/euró árfolyam
- Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD
- Kutatók éjszakája - Mesterséges intelligencia, portrérajzoló robot és az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépei a SZTAKI-ban
- Államosítás előtt áll a legnagyobb német földgázimportőr
- Jelentősen romlottak a német gazdaság kilátásai az ifo gazdaságkutató szerint
- Az euróövezeti gazdasági aktivitás lassulásáról számol be az EKB legfrissebb jelentése
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..