Ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos végzett 2009 nyarán az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM VKSZI) megbízásából. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program fő célterületén, a 10 ezer fő alatti településeken végzett felmérés a személyes felkeresés módszerével, 7000 fő megkérdezésével készült, akik együttesen az összes érintett település felnőtt népességet reprezentálják.

A megkérdezettek felemás értékelést adnak a lakóhelyükön történt közelmúltbéli változásokról. A fejlődést érzékelők aránya meghaladja a hanyatlást tapasztalókét (34, illetve 22 százalék), ám ezt a kedvező összképet rongálja, hogy a legnagyobb csoport (42 százalék) stagnálásról számolt be. Az elmúlt néhány évet különösképpen a közép-dunántúliak és a Pest megyeiek élték meg sikertörténetként: 43-44 százalékuk szerint településük előrébb lépett. Ezzel szemben az észak-alföldiek tekintélyes része kudarcként élte meg az évtized második felét, ebben a régióban ugyanis az átlagot jóval meghaladja a hanyatlást említők aránya (34 százalék). A kutatás érdekessége, hogy az ország egyik legfejlettebb régiójában, Nyugat-Dunántúlon az emberek fele úgy vélekedik, lakóhelyük mostanában nem fejlődött, igaz, a helyzete sem romlott. Az ő elvárásaik között vélhetően a gyarapodásnak más összetevői vannak, mint egy nagyobb lemaradást behozni kényszerülő régió lakóinál.

Az infrastruktúra és a közszolgáltatások színvonala erőteljesen meghatározza azt, hogy az emberek mennyire tekintik fejlettnek vagy fejletlennek lakóhelyüket. Kutatási tapasztalatok számos esetben igazolták, hogy ha a mindennapokat meghatározó körülményekkel kapcsolatban akár a legkisebb hiányérzete is támad a lakosságnak, akkor az általános közérzet jelentős mértékben romlik. Ezért lehetséges az, hogy a vidéki társadalom az infrastruktúrával és alapszolgáltatásokkal ugyan közepes vagy nagymértékben elégedett, de kevesen érzik úgy, hogy településük maradéktalanul fejlődne.

A mindennapi életvitelt befolyásoló infrastrukturális tényezőkkel szinte semmi gond nincs: egy százfokú elégedettségi skálán a mai Magyarországon szinte egyedülállóan magas, 81 és 90 közötti pontszámokkal értékelték az áram-, a víz-, a gáz- és a telefonellátás minőségét. Nem ennyire kedvező a csatornázottság megítélése: a 60 pontos minősítés azt mutatja, hogy ezen a területen többet várnak a kistelepüléseken élők. Közepes színvonalúnak tartják a közlekedés feltételrendszerét: az úthálózat 55 pontot, a járdák kiépítettsége és állapota 46 pontot kapott. Az infrastruktúrára vonatkozó lakossági minősítések az átlagosnál valamivel pozitívabbak a Dunától nyugatra, s egy kicsivel negatívabbak az ország másik felén. A csatornaellátás tekintetében viszont jelentős különbségek figyelhetők meg: a közép- és nyugat-dunántúliak elégedettek, amit 70 körüli pontokkal fejeztek ki. A másik végletet a dél-alföldiek jelentik, akik értékelése rendkívül kritikus: a csatornázottság állapotát mindössze 38 ponttal minősítették.

A kistelepüléseken élők szerint a szolgáltatói szféra nem hagyja cserben őket, például a posta és a mobilszolgáltató cégek által nyújtott lehetőségekről kifejezetten kedvezően nyilatkoznak (84, illetve 83 ponttal illetik ezeket). Van hiányérzetük, de azért összességében inkább elégedettek a mindennapi bevásárlás feltételeivel (72 pont) vagy a távolsági buszközlekedés sűrűségével, elérhetőségével (66 pont). A 10 ezer fő alatti települések lakossága közepesre értékeli a pénzügyi szektor elérhetőségét, a bankok és biztosítók által nyújtott helyi szolgáltatásokat (55 pont). Ennél még inkább kritikusak a vasúti közlekedés gyakoriságával, hozzáférhetőségével (48 pont). A kutatás eredményeiből jól látszik, hogy minél nagyobb lélekszámú egy község, annál inkább elégedettek az ott élők a számukra nyújtott szolgáltatásokkal. Az is kiderül, hogy tekintet nélkül arra, egy 5 és 10 ezer fő közötti lakosságszámmal rendelkező település falu vagy város, a helyiek hasonlóképpen - az átlagosnál jóval kedvezőbben - értékelik a szolgáltatások minőségét.

Forrás
Szonda Ipsos