Gyógyszer vagy szervezés?


Elegem van! Nem bírom tovább! Ha még egyszer felhív valaki, és kér valamit, elküldöm melegebb éghajlatra! Ennyi volt! Kész! Ki akarok szállni...

Ismerős lehet ez az állapot néhány vezetőnek. A mindennapos válasz erre: ezzel bizony együtt kell élni! Mint egy kialakult betegséggel! Ha vezető az ember, ezt vállalta? De valóban szükségszerű-e ez az állapot? Hogy jön létre?
A dolog úgy kezdődik, hogy az embernek vannak céljai, adott esetben nagy tervei és céljai. Ezzel idáig nincs is baj, ez jó érzés, melengető, és felemelő! Aztán elkezdődnek a hétköznapok, a szürkék. Csörög a telefonunk a kocsinkban és megígérjük, hogy kész lesz a kimutatás, odaér az áru, stb. Az irodában belekezdünk valamibe, megcsörren a telefon, el kell intézni, közben befut egy emberünk, hogy segítsünk neki, majd felhív a párunk, vegyünk valamit az esti vendégséghez.

Van egy fantasztikus segítőtársunk, az elménk, úgy működik, ha gondolunk valamire, hogy azt meg kellene csinálni, azonnal nyit egy „új lapot”, felírja a tetejére az elvégzendő feladat címét, és ráadásként elindít egy homokórát ami méri mikor lesz kész, és rajta tartja a figyelmünket, láthatatlan szállal összekötve azt a jelenünkkel. Honnan tudhatjuk, hogy folyamatos összeköttetés van közöttünk és a beindított, de el nem végzett feladataink között? Onnan hogy miközben „Molnár úrral” tárgyalunk eszünkbe jut, hogy nem vettük ki otthon a húst a mélyhűtőből, pedig „Molnár úrral” a megkötendő szerződés részleteiről beszéltünk.
Amire csak gondolunk, hogy majd elvégezzük, az elménk azonnal ráhelyez egy kis figyelmet, és rajta is tartja mindaddig, amíg azt be nem fejezzük. Néha figyelmeztetésül megrázza a homokórát miközben megfordítja. Ez az a pillanat, amikor belénk hasít a felismerés: Úúúú, még ezt is meg kell csinálnom! Ha sok ilyen megkezdett feladatunk van, akkor sok kis figyelmi egységünk van lekötve. Így aztán, amivel éppen foglalkozunk, azt a teljes figyelmünk felével, negyedével végezzük, mivel a többi le van kötve a múltban kigondolt, megkezdett, de le nem zárt tevékenységeinkkel. Olyan ez, mint mikor a számítógépünkön újabb és újabb ablakot nyitunk meg, és úgy dolgozunk vele. Majd újabbat, és újabbat, és letesszük ezeket a tálcára (a képernyő alsó sora), míg végül a gép lelassul, végső esetben lefagy.
Jelenbéli zaklatottságainknak nincs más oka, mint az, hogy a megnyitott, és le nem zárt tevékenységeink miatt leterhelt elménk nem tud jelenlegi feladatainkkal foglalkozni, ezért hibázunk, őrjöngünk, újra félbehagyjuk.

Rossz állapotba kerülünk, zaklatottak idegesek leszünk. Az orvostársadalom ezt úgy hívja stressz. A stressz jelentése: nyomás. Valóban az, a kigondolt, vagy kapott, de el nem végzett feladatok nyomása. Eltompíthatjuk ezeknek a „figyelmi szálaknak” a jelentkezését, érzékelését, mindenféle gyógyszerrel egy időre. Tompa aggyal hány jó megoldást fogunk végig vinni? És mi lesz, ha elmúlik a gyógyszer hatása? Még nagyobb erővel borul ránk az el nem végzett dolgok halma! Megoldás? Még egy gyógyszer? Vagy?

Próbáljunk inkább megszabadulni véglegesen ezektől a terhektől, és lezárni, befejezni ezeket a feladatokat! Ehhez nyújt segítséget vezetők számára a Comline Bázis szemináriuma, ami felvázol Önnek egy ideális szervezeti működést, és vezetői eszközöket mutat, melyek használatával gyorsabban lezárhatja elkezdett, be nem fejezett feladatait.


Bukta Zsolt
Konzultáns
Comline Budapest Kft.

Kérdése van a cikkhez? Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. e-mailcímre!

Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében? 

Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →