Adrenalin kimerültség Nyomtatás E-mail
2009. július 10. péntek, 03:00
A nyugati civilizáció legnagyobb része fáradtnak és stresszesnek érzi magát anélkül, hogy tudná az igazi okát. Nosztalgiával gondolunk vissza akár a száz évvel korábbi mindennapjainkra és problémáinkra, távoli őseink nyugodt életmódja pedig már nem létezik, csak a föld néhány civilizálatlan zugában.

fáradtságAnélkül, hogy visszakívánnánk az ókori állapotokat, be kell vallanunk, hogy életmódunk anélkül változott meg gyökeresen, hogy testünk bármilyen lényeges változáson esett volna át. Ennek számos negatív következményével találkozunk. A pubertás kor 4 évvel tolódott korábbra, aminek legfőbb oka kutatók szerint a stressz és a hiányos tápanyag ellátás.

Fiatal emberek, akiknek életük teljében kellene lenniük megtapasztalják a korábban öregkorban jelentkező tüneteket és már 30-40 évesen serkentőkkel, nyugtatókkal és egyéb szerekkel igyekszenek karban tartani állapotukat. Iparágak születtek és lettek gazdaságilag igen sikeresek az utóbbi évtizedekben, hogy elviselhetővé tegyék a folyamatos stressz által kiváltott adrenalin kimerültséget és csökkentsék ezek tüneteit.
Az adrenalin vagy más néven epinefrin egy hormon, amit a szervezetünk az energia elosztás szabályozására használ elsősorban ingerület átvivő anyagként. Izgalom vagy veszély esetén termelése fokozódik, a glükóznak a májból a sejtekbe jutását segíti, így emeli a vércukorszintet, ezáltal lehetővé téve a nagyobb energia termelést. Gyorsítja a légzést, emeli a vérnyomást. A mellékvesevelő állítja elő, ami ezen kívül még vagy 50 egyéb hormon termeléséért felelős. Nem szeretném orvosi szakirodalommá alakítani ezt a cikket, pusztán azt kívántam érzékeltetni, hogy egyetlen hormon fokozott kiválasztása számtalan egyéb testi folyamatot is befolyásolhat azáltal, hogy a kiválasztó szervet aránytalanul leterheli. Esetünkben feltétlenül hatással van az:

 
    * Energia termelésünkre - szénhidrát, fehérje és zsír átalakítása glükózzá
    * Folyadék és elektrolit egyensúly, vérnyomás
    * Zsír tárolás és felhasználás
    * Vércukor szint
    * Immunrendszer állapota
    * Szexuális késztetés
 

A rendszer ennél még sokkal több összefüggést tartalmaz és össze van hangolva, mint egy nagyzenekari mű. Amikor egy nagyzenekarban a csellista úgy dönt, hogy kétszeres sebességgel kezd játszani, vagy csak kétszer hangosabban, az szétzilálja az előadást és a végeredmény teljesen más lehet, mint amit vártunk. Így zajlik ez a szervezetünkben is. Hadd utaljak vissza a pár bekezdéssel korábban említett időben előbbre tolódó testi érés jelenségére. Nem hasonlít ez a két jelenség?
Miről lehet felismerni?

A problémát az jelenti, hogy paradox módon a stressz kezelésére szolgáló hormon termelése a sorozatos stressz helyzetek hatására kimerül és lecsökken. Amikor azt érezzük, hogy úgymond idegileg kimerültünk és nem izgat fel bennünket olyan dolog, ami korábban igen, akkor tulajdonképpen ez zajlik. Nem az idegeink merültek ki. Az idegek nem tudnak kimerülni. Az adrenalin merült ki és csökkent le a szintje. Némileg súlyosbítja a problémát, hogy a jelenleg oktatott és elterjedt mérési eljárás (ACTH teszt) nem foglalkozik ennek kimutatásával. Emiatt az orvosok sem ismerik fel az igazi okot és leggyakrabban az egyik tünetet kezelik az összes helyett:

    * Reggeli kimerültség - bár felkel hétkor, de 9 előtt hasznavehetetlen.
    * Délutáni álmosság - 2 és 4 óra közti meredek figyelem lankadás
    * Kora esti energia növekedés - 6 körül mintha visszatérne a figyelme
    * Álmatlanság este 9-10 között - erre alapoz a legtöbb kereskedelmi TV
    * Zsíros és sós ételek utáni vágy
    * Fokozott menstruációs problémák
    * Enyhe depresszió
    * Fizikai energia, erő hiánya
    * Fokozódó allergiás tünetek,
    * Csökkenő szexuális aktivitás
    * Gyakori sóhajtások
    * Képtelenség a vegyes (szénhidrát, zsír, protein) ételek emésztésére

Kezelés

A problémákat, mint oly sok esetben most is táplálkozási és életmódbeli terápiákkal lehet megoldani. Aki figyelte idén a szárazságban növekvő gabonaföldeket láthatta, hogy tápanyag hiányában korábban és 25-30cm-esen kezdtek kalászosodni a növények. Nem hasonlít ez a korábban említett időben előbbre tolódó testi érés jelenségére? Miért van az, hogy amit evidenciaként kezelünk a növények esetén, azt nem akarjuk felismerni az emberek esetén?

A kezelés egészen egyszerűen az, hogy minél többet megvalósítunk az alábbi program lépéseiből:

    * Keljen minden reggel azonos időpontban valamikor 7 és 9 között. Hétvégeken is.
    * Mozogjon aktívan minden nap legalább fél órát,
    * A munkahelyi szünetekben dőljön le. Egy hátradönthető irodai szék jól megteszi, nem kell franciaágyat vetetni a főnökkel.
    * Végezzen minden nap valami vidám dolgot. Pont azt, ami most erről eszébe jutott.
    * Kerülje a "negatív" embereket. Panaszkodók, nyavalygók, problémákat hozók...
    * Egyen naponta ötször friss zöldséget.
    * Kerülje a gyorséttermi kajákat.
    * Kombinálja a komplex szénhidrátokat a fehérjékkel és a zsírokkal.
    * Rágjon alaposan és lassan.
    * Használjon finomítatlan sót,
    * Szedjen kalcium és magnézium kiegészítőt.
    * Szedjen napi 2000-3000mg C-vitamint.
    * Szedjen természetes kevert tokoferolos E-vitamint.
    * Szedjen B-komplex-vitamint, amiben sok a B6-vitamin és a pantotén-sav.
    * Szedjen Édesgyökér tartalmú étrendkiegészítőt.

Amennyiben a fenti programot jelentős mértéken, mondjuk 80%-ban meg tudja valósítani, akkor jó esélye van arra, hogy fél éven belül megszabadul az adrenalin kimerültségtől, de súlyosabb esetben is egy éven belül. És valljuk be, a fentiek egyik sem tűnik megvalósíthatatlannak.

Adok még egy egyszerű módszert, amivel nagy pontossággal tudja diagnosztizálni magát bárki, aki a fent felsorolt tünet együttes megfigyelésén kívül még kézzelfoghatóbb módon szeretné megtapasztalni magán a problémát:

   1. Vérnyomás mérés teszt. Ehhez mindössze egy otthoni, akár automata vérnyomásmérő szükséges. Mérje meg a vérnyomását ülő helyzetben, majd álljon fel és azonnal mérje meg ismét. Jó esetben a szisztolés érték 8-10 ponttal magasabb értéket fog mutatni. Amennyiben nem változik, vagy esetleg csökken, akkor ez adrenalin kimerültséget jelezhet.
   2. Pupilla zsugorodási teszt. Ehhez egy villanólámpa (vaku) és egy tükör szükséges. Villantson az egyik szemébe vakuval, majd figyelje meg a tükörben. A pupillája össze fog húzódni az erős fény hatására, majd ismét kitágul. Amennyiben 30 másodperc múlva még mindig különbség mutatkozik a két pupilla között, akkor ez adrenalin kimerültséget jelezhet.
   3. Az adrenalin termelő mirigy a vesék felső részén hátul helyezkedik el. Amennyiben ez nyomásra érzékeny, vagy fáj, akkor ez adrenalin kimerültséget jelezhet.

A fentiek mellett bárki elvégeztethet egy laboratóriumi tesztet is, de ne feledjük, hogy az betyár drága és kevésbé biztos eredményt ad, mint a fenti tünetek megfigyelése és a saját életmódunk átgondolása.

A kezelés pedig nem igényel orvosi diplomát, csak egy kis önkontrollt és némi életmódbeli változtatást.

Forrás
Natúr Hírek

www.naturhirek.hu



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. A menedzserek számára fontos információk a kiegyensúlyozott életmód, egészség – betegség, a házipatika témáiban.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Ter-Cent Kft.
Kovács Sándor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Bau-Systeme 92 Kft.
Raffay Beáta

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Park Autójavító Bt.
Zsoldos Sándor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
B & H Uszodatechnika és Szol... B & H Uszodatechnika és Szolártechnika
Hári Gábor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető