| Majom, banán, marketing |
|
|
| 2010. augusztus 23. hétfő, 03:00 |
|
A matematikai alapSok olyan vállalkozóval találkoztam már, aki panaszkodott, hogy alig él meg, hogy minimális árréssel tud csak értékesíteni, hogy a bevétel szinte teljesen eltűnik a költségek levonása után, nincs profit. Ugyanazon a piacon találkoztam olyannal is aztán, aki arra esküdött fel, hogy nem enged a minőségből és annak megítéléséből, és az üzleti partnerkeresés során mindig a prémium új vevőket kereste. Melyik a helyes út? Értelemszerűen nehéz ennyiből megítélni, az azonban bizonyos, hogy a) minden vevő a lehető legolcsóbban szeretne a lehető legjobbhoz hozzájutni Üzleti következményMi következik mindebből? Ha kicsit is engedünk a vevők nyomásának, és az árral kezdünk játszani, akciókkal hívjuk fel magunkra a figyelmet, egyrészt azonnal veszítünk a tartalék lehetőségekből, másrészt ennek híre megy – és nem éppen azokat a vevőket serkenti majd akcióra, akik hajlandók megfizetni a magasabb árat a több előnyért. Ez oda vezet, hogy azok a partnerek figyelnek csak oda a hirdetéseinkre, akiket szeretnénk elkerülni, akiket csak az ár, a lehető legalacsonyabb ár vonz. Tegye értékessé magát!Ebből következően egy lényeges teendő marad: meg kell ÉRTenünk, mit is jelent a termék a vevőknek, meg kell tanulnunk kommunikálni az ÉRTÉKet, amit termékünk, szolgáltatásunk számunkra, és ideális vevőink számára képvisel. Ez az ÉRTÉKESÍTÉS, az a folyamat, amikor valaki egy egyébként tényleg kiváló minőségű és hasznos terméket, szolgáltatást értékessé tesz másvalaki szemében, annak szempontjai szerint. Ez pedig szükségessé teszi, hogy ne csak a termékről / szolgáltatásról, de a piacról is tudjunk mindent, a vevőkről, igényeikről, vágyaikról, korlátaikról. Ehhez az egyenes út a kérdezés, nem a prezentáció. Ez a sikeres vállalkozás alapja. Ez az az út, melyen a profitot hozó vevőkhöz jut az üzleti partnerkeresés során – egy hasonlattal élve egy üzleti közösségben előbb talál megfelelő partnereket, mint egy ingyenes cégjegyzékben. Németh Zoltán Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni? A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket. VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG!
|
Kapcsolódó cikkek
- Ismét költenek kutatásra a vállalatok
- Kártérítést kaphatnak az erőgazdálkodók a természeti károk után
- Mi lesz a magyar kkv-kkal 2012-ben?
- 90 nap - Ennyi időre előre látni
- MEGHÍVÓ Ghánai Szakmai Nap és Üzleti találkozó
- Csökken a cukorrépa-termelők idei támogatása
- Vagonszám termelik a bevételt a közösségi oldalak
- Magyarország a régió design központja lehet
- New business jótanácsok a GD-ről
- Szegedi marketing tender
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..

Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..

Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..

Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..



Aki banánt ad, majmokat etet – tartja a mondás, és ez hatványozottan igaz a marketingre. Tapasztalta már úgy az 