Egy végtelen történet (1.rész) |
2009. július 30. csütörtök, 03:00 |
Az „Idétlen időkig” című filmben (eredeti címe Groundhog Day volt) Bill Murray egy népszerű, ám beképzelt meteorológust alakít, aki egy kis Pennsylvaniai városkába utazik stábjával, hogy élőben tudósítson a hagyományos tavaszváró Mormota Fesztiválról, bár ez neki csupán annyit jelent, "várni egy büdös görényt, hogy mikor dugja ki a pofáját az odujából". A stáb gyorsan leforgatja a riportot, majd elindulnak haza, viszont egy váratlan hóvihar miatt kénytelenek visszafordulni és a városban eltölteni az éjszakát. A történet lényege itt kezdődik, ugyanis a reggeli ébredés után kiderül, hogy ismét az előző nap reggel van! Minden teljesen úgy történik, mint az azt megelőző napon: az emberek ugyanúgy sétálnak a járdán, egy furgon éppen úgy robban le, illetve az egyik idős bácsi is szintén ugyanúgy lesz rosszul, mint azt megelőzően. Ez a nap is eltelik, de másnap ismét ugyanaz a reggel köszönt a stábra, sőt a rákövetkező napon szintén, majd utána is és azt követően is... A film végére a meteorológus a legapróbb részletekig ismeri az egész várost, a benne élő emberek minden szokását, minden eltelt másodpercet, illetve megtörtént eseményt. Szabadulása ebből a csapdából csak a szépséges producernő (Andie MacDowell) szerelme elnyerésével lesz lehetséges, ami természetesen a film végére menetrendszerűen bekövetkezik. A rövid válaszom erre az, hogy a marketing és az értékesítés területén pontosan úgy kellene, hogy viselkedjen cégünk, mint a főhős meteorológus a film végére: a legapróbb részletekig ismernünk kellene a várost és a benne élő emberek (ezesetben a saját ügyfélkörünk) minden szokását. De mielőtt ezt részletesebben kifejtem, nézzük meg, hogy tapasztalataim szerint ma miként működik a cégek többsége. Először is a marketing tevékenységben egy nagy hiányosság, hogy nincs rendszeres hírlevél, reklámanyag, ismertető, termékbemutató anyag kiküldés az ügyfelek felé. Tehát jó esetben egy évben egyszer - kétszer ugyan kiküldenek a partnereiknek valamit, majd hosszú időre letudottnak gondolják ezt a feladatot. A bevezetőben említett film analógiájára: felveszik a riportot és már rohannak is a következő helyszínre, azaz legközelebb egy év múlva lesznek ismét a Mormota fesztiválon (a lehetséges ügyfélnél). A kiskereskedelmi boltokban még ennél is rosszabb a helyzet, mert a lehetséges vevők nagy része úgy lép ki az üzletből, hogy semmilyen elérhetőségét nem adja meg, lehetetlenné téve a kommunikációt. Minnél többször kerülünk kapcsolatba egy lehetséges vásárlóval, annál több információnk lesz róla, illetve, ha az ő oldaláról szemléljük a világot, akkor neki is több ismerete lesz rólunk (az értékesítőről, a cégről, a termékeinkről). Meteorológusunk is minden nap elindul, hogy túlélje az aznapot. Tudja, hogy mikor hol kell lennie, hogy segítsen kereket cserélni, megakadályozni egy bankrablást, az éppen elájuló idős urat elkapni, vagy éppen a pincér előtt megfogni a becsapódó ajtót. Szépséges ügyfeleink „szerelmét” úgy nyerhetjük el, hogy pontosan tudjuk mik az igényeik, elvárásaik, tudjuk, hogy mikor mit kellene tennünk, hogy a kedvükben járjunk és ezzel el is érkeztünk egy másik problémához, nevezetesen a megszerzett információk tárolásához, elemzéséhez, de ezzel itt most nem foglalkoznék részletesen. Akit érdekel ez a téma itt olvashat egy jó cikket ebben a témában és ezen az oldalon találhat hozzá egy jó szoftvert. Zárjuk ezt a témát azzal, hogy olyan fontosságú ez a pont, mint a valódi udvarlásnál, hogy a kedves milyen típusú zenét, virágot, éttermet, stb. szeret. No de térjünk vissza a rendszeres kapcsolattartáshoz egy költői kérdéssel: mikor tudja elcsábítani könnyebben konkurense az ügyfelét? Ha ön gyakrabban vagy ha ritkábban lép kapcsolatba vele? Ezt így nagyon egyszerű belátni, ennek ellenére azt tapasztalom, hogy a vállalatok nem kezdeményeznek rendszeresen kommunikációt az ügyfeleik felé. Viccesen még azt is mondhatnám, hogy önnek eddig szerencséje volt, mert a versenytársak szintén nem próbálnak kapcsolatot tartani az ön ügyfeleivel. De komolyra fordítva a szót: az a meggyőződésem, hogy azon fog múlni az ön bevétele a jövőben, hogy milyen mennyiségű ügyféllel tudja folyamatosan tartani a kapcsolatot! Eddig tartott a cikkem első része, mivel a cimmel ellentétben nem szeretném olvasóimat egy olyan hosszú történettel traktálni, amit rajtam kívűl senki nem bír végigolvasni :) A cikk második részét a jövő héten tesszük közé itt a honlapunkon és a hírlevelünkben. A témával kapcsolatban pedig várom hozzászólásaikat az oldal alján taláható űrlapon. Forrás: A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Az MKIK fenntarthatósági vállalkozói szemléletformáló programjában 248 vállalkozás vett részt
- A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ belföldön kőolaj- és földgázkutatásra
- K&H: a magyarországi kkv-k a következő egy évben 8,3 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak
- Kiosztották az EXIM Awards 2022 díjait
- Megduplázódhat a nemteljesítő vállalati hitelek aránya jövő év közepére egy kutatás szerint
- Több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait a Coca-Cola HBC Magyarország
- Újabb állami földterületek kerülhetnek a gazdálkodókhoz
- Magyarországon egyedülálló digitális megoldást tesztel a BKK a reptéri busz vonalán
- TIM: csütörtökön indul a regisztráció az energiatámogatási programban
- A FreeDee regionális vezető szerepre tör a 3d nyomtatás kelet-közép-európai piacán
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..