Üzleti minták határon innen és túl |
2010. szeptember 20. hétfő, 03:00 |
„Hozzunk már haza egy jó ötletet” – mondta férjének egyik ügyfelünk, amikor 4 évre az USA-ba költöztek, mert ott kaptak munkalehetőséget. Ebből a szándékból végül egy, Amerikában kiválóan működő szolgáltatás hazai beindítása, és felfuttatása kerekedett ki. Hol találkozhat érdemi, másolható példákkal?
Üzleti közösség – játék határok nélkülA kiinduló pont természetesen az, hogy egy jó értékesítési és / vagy marketing ötlethez ismerni kell, máshol mik működnek. Ellátogatni egy idegen országba, esetleg élni is kint, vagy egyszerűen tárgyalni külföldi üzletemberekkel – ezek hatékony módszerek új ötletek merítéséhez. Minderre gazdaságos megoldás üzleti közösségbe regisztrálni, mivel egy ingyenes cégjegyzékkel vagy cégtárral ellentétben egy üzleti közösség éppen arról szól, hogy összehozza a feleket, akár több országból is, és lehetőséget biztosítson nekik a kommunikációra. Érdemes regisztrálni, megismerni partnereket, eszmét cserélni velük, így számos jó ötletre bukkanhat az ember. Ismerd meg hazádat!A régi jelszó ma is érvényes: látogasson meg hetente legalább 10, de inkább 15 meglévő, vagy leendő új vevőt országszerte, beszélgessen velük, hogy élik meg az elvileg hazánkban egységesen felmerülő problémákat, hogy kezelik az egyes tájegységek lakói azokat. Csináljon vevőtalálkozót, menjen el konferenciára, kiállításra, minden lehetséges módon ragadja meg az alkalmat, hogy legalább telefonon, még inkább személyesen megismerjen más hazai vállalkozókat! Németh Zoltán Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni? A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket. VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG!
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Az MKIK fenntarthatósági vállalkozói szemléletformáló programjában 248 vállalkozás vett részt
- A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ belföldön kőolaj- és földgázkutatásra
- K&H: a magyarországi kkv-k a következő egy évben 8,3 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak
- Kiosztották az EXIM Awards 2022 díjait
- Megduplázódhat a nemteljesítő vállalati hitelek aránya jövő év közepére egy kutatás szerint
- Több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait a Coca-Cola HBC Magyarország
- Újabb állami földterületek kerülhetnek a gazdálkodókhoz
- Magyarországon egyedülálló digitális megoldást tesztel a BKK a reptéri busz vonalán
- TIM: csütörtökön indul a regisztráció az energiatámogatási programban
- A FreeDee regionális vezető szerepre tör a 3d nyomtatás kelet-közép-európai piacán
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..