A sikeres vállalkozói lét elviselhetetlen könnyűsége |
2010. november 19. péntek, 03:00 |
Alkalmam volt részt venni egy konferencián, melyen kifejezetten befutott, sikeres vállalkozók adtak elő azzal kapcsolatban, mik vezettek az ő üzleti sikereikhez, piaci és anyagi gazdagságukhoz. Nagyon tanulságos volt a négy különböző szempont, hiszen a marketing, szervezés, értékesítés és gazdaságos, profitot termelő vállalkozás témáiról az előadók nem csak elméletben tudnak beszélni, ők ezt mindennapjaikban élik meg. Megpróbáltam összefoglalni, számomra mi volt a lényeg, mik voltak a közös pontok e vállalkozók sikerhez vezető útján.
A bevétel (néha) csak a végén jönA kitartás volt az elsődleges jellemző, ami véleményem szerint mind a négy kiemelkedően sikeres előadó eddigi életútján megfigyelhető volt. Valóban, ha az ember nem tart ki az akadályok ellenére, akkor később hivatkozhat bármilyen külső körülményre, problémára – az eredmény mégsem lesz az övé. Miért is csinálom ezt az üzletet?A céltudatosság, célok kitűzése és követése volt a kezdő lépés számukra. Nem misztifikálták túl, egész egyszerűen tudták, mit szeretnének elérni (még ha az elején ez csak egy ködös álomnak is tűnt). Eddig sokan eljutunk. Ami különbség volt szerintem az az, hogy igazi Nagy Célokat tűztek ki maguk elé, nem elégedtek meg a kevéssel, az átlagossal, a kicsivel – igazi nagy kihívást kerestek. SzemléletEz átvezet a következő ponthoz: saját dolgaikkal, lehetőségeikkel kapcsolatban mindannyian pozitívan gondolkodtak – és a konkurenciától teljesen függetlenül minimum egészséges ego-val szemlélték vállalkozásukat, tudván: az ügyfél csak nyerhet, ha velük dolgozik.
Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni? A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket. Szeretné, ha Önnek nem kellene ezzel foglalkoznia, mégis megkapná Excelben az Önnek szóba jöhető partnerek adatait? VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG! KATTINTSON IDE, ÉS KÜLDJE EL NEVÉT ÉS TELEFONSZÁMÁT!
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Az MKIK fenntarthatósági vállalkozói szemléletformáló programjában 248 vállalkozás vett részt
- A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ belföldön kőolaj- és földgázkutatásra
- K&H: a magyarországi kkv-k a következő egy évben 8,3 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak
- Kiosztották az EXIM Awards 2022 díjait
- Megduplázódhat a nemteljesítő vállalati hitelek aránya jövő év közepére egy kutatás szerint
- Több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait a Coca-Cola HBC Magyarország
- Újabb állami földterületek kerülhetnek a gazdálkodókhoz
- Magyarországon egyedülálló digitális megoldást tesztel a BKK a reptéri busz vonalán
- TIM: csütörtökön indul a regisztráció az energiatámogatási programban
- A FreeDee regionális vezető szerepre tör a 3d nyomtatás kelet-közép-európai piacán
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..