Össztűz alatt a magyar véleményvezérek |
2011. október 21. péntek, 00:00 |
A magyar közélet szereplőitől és több szakma elismert képviselőjétől – többek között Mérő Lászlótól, Gerő Viktortól, Hajnóczy Somától vagy Oszkó Pétertől – lehet majd kérdezni a november 11-én megrendezésre kerülő Véleményvezérek napján.
Mérő, Oszkó és Gerő egy porondon a Véleményvezérek napján A magyar közélet szereplőitől és több szakma elismert képviselőjétől – többek között Mérő Lászlótól, Gerő Viktortól, Hajnóczy Somától vagy Oszkó Pétertől – lehet majd kérdezni a november 11-én megrendezésre kerülő Véleményvezérek napján. A rendezvény célja az intenzív eszmecsere, ami a szervezők szerint önmagában is hozzásegíthet a sikerhez. "Kérdezz azoktól, akikre máskor hallgatsz” – ez a Véleményvezérek napjának alapelve. A rendezvényen olyan meghatározó személyiségek előadásait lehet majd meghallgatni, akik munkásságukkal és nyilatkozataikkal képesek befolyásolni a közvéleményt, bár ezt nagyon különböző módon érik el: Kiss Ádám például humoristaként képes nagy tömegre hatni, Árvai Péter pedig a Prezi.com ügyvezető igazgatójaként változtatta meg világszinten az előadásokról alkotott elképzeléseinket. „A Véleményvezérek napján olyan sikeres, a saját területükön nagy nevet szerzett emberekkel találkozhatnak a résztvevők, akiket máskor legfeljebb külön-külön lehet meghallgatni – mondta Dehelán Gábor, a rendezvény egyik főszervezője. – A nap folyamán az előadásokon és az azt követő eszmecserén lesz a hangsúly. A 10 perces, vitaindító beszédeket mindig egy 10 perces blokk követi, ahol a közönség közvetlenül kérdezhet az előadótól, így reményeink szerint aktív párbeszéd alakul majd ki”.
A közönség dönt a legjobbról „A Véleményvezérek napja igazi szellemi innovációs műhely lesz – a résztvevők nem csak új szemszögből nyerhetnek rálátást egy-egy kérdésre, hanem fejleszthetik az érvelési technikáikat és a kapcsolatteremtési képességeiket. Ezek a kompetenciák elengedhetetlenek a sikerességhez, ezért bíztatunk mindenkit a részvételre” – mondta Jankovich Ilona, a Randstad Hungary ügyvezetője, aki a rendezvény támogatása mellett szerepet vállal a tehetségek felkarolásában és elhelyezkedési esélyeik javításában. Élő, online közvetítés révén a résztvevők közül bárki követheti majd az előadásokat a rendezvény honlapján (www.velemenyvezereknapja.hu), itt ráadásul szavazhatnak is az általuk legjobbnak ítélt előadókra. „A szavazás természetesen szubjektív eredményt hoz majd, de úgy gondoljuk, attól igazi véleményvezér valaki, hogy maga mellé tudja állítani a hallgatóságot” – jegyezte meg Dehelán Gábor. A legjobb előadó nyereménye a Red Bulb (Vörös Izzó) Díj, amely a szervezők tervei szerint vándordíjként cserél majd évről-évre gazdát. http://www.velemenyvezereknapja.hu A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partnerkeresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Az MKIK fenntarthatósági vállalkozói szemléletformáló programjában 248 vállalkozás vett részt
- A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ belföldön kőolaj- és földgázkutatásra
- K&H: a magyarországi kkv-k a következő egy évben 8,3 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak
- Kiosztották az EXIM Awards 2022 díjait
- Megduplázódhat a nemteljesítő vállalati hitelek aránya jövő év közepére egy kutatás szerint
- Több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait a Coca-Cola HBC Magyarország
- Újabb állami földterületek kerülhetnek a gazdálkodókhoz
- Magyarországon egyedülálló digitális megoldást tesztel a BKK a reptéri busz vonalán
- TIM: csütörtökön indul a regisztráció az energiatámogatási programban
- A FreeDee regionális vezető szerepre tör a 3d nyomtatás kelet-közép-európai piacán
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..