2008. április 22. kedd, 06:35 |
A GKM továbbra sem támogatja az „internetadó” bevezetését
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) továbbra is fenntartja azon álláspontját, miszerint szakmai szempontokat tekintve nem tartja elfogadhatónak az internetet 0.8%-kal megterhelő kulturális járulék bevezetését.
Bóna Ákos a GKM infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkára egyeztetést tartott a kulturális járulék internet szolgáltatásra való kiterjesztésével kapcsolatban a szolgáltatókkal és a civil szervezetekkel. A megbeszélésen részt vettek az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap képviselői is.
A tárca álláspontja szerint az új járulék bevezetése megnehezíti a hazai internethasználat elterjedését, és csökkenti a hazai vállalkozások versenyképességét. A szolgáltatók és a civil szervezetek határozottan elutasították a járulék bevezetését, de egyben kifejezték, hogy nyitottak a további szakmai egyeztetésekre.
Forrás: GKM
Kérdése van a cikkhez? Írja meg az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?
Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →
|
Bővebben...
|
2008. április 18. péntek, 06:55 |
Az új járulék megnehezítheti a hazai internet terjedését
Bóna Ákos, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkára szakmai egyeztetést hívott össze 2008. április 21-ére az internet szolgáltatásokra kivetett kulturális járulékkal kapcsolatban.
A gazdasági tárca elkötelezett amellett, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium által beterjesztett jogszabály-módosítást részletes és kiterjedt egyeztetés előzze meg az internet szolgáltatókkal.
A tárca is valós veszélyt lát abban, hogy az új járulék megnehezítheti a hazai internet penetráció kiszélesítését, ezért tartja rendkívül fontosnak, hogy az internet szolgáltatók bevonásával egyeztessen a jogszabály módosításáról. A piaci szereplőkkel egyeztetett álláspont ismeretében javasolni fogja a kulturális tárca vezetésének a járulék kiterjesztésének újratárgyalását.
Forrás: GKM
Kérdése van a cikkhez? Írja meg az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?
Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →
|
Bővebben...
|
2008. április 16. szerda, 07:44 |
Márciusban kissé csökkent a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint az üzleti várakozások kissé, a fogyasztóiak érzékelhetően romlottak.
|
Bővebben...
|
2008. április 14. hétfő, 15:27 |
Nem javul a fizetési fegyelem
Az idei év első negyedében 2007 hasonló időszakához képest 21 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak továbbra is az építőipar valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.
Coface előrejelzése szerint erre az évre sem várható lényeges javulás. Az idén a sertés- és baromfitenyésztést kiszolgáló takarmányértékesítés, továbbá az élelmiszer-feldolgozó ipart érdemes fokozott figyelemmel kísérni. Kockázatos terület a fémfeldolgozás, és az élelmiszer-ipari kiskereskedelmi beszállítás.
A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint 2008 első negyedévben 21 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma. Közel harminc százalékkal növekedett meg a végelszámolások száma. Ennek több oka is lehet: a végelszámolás egyszerűbb, mert a cég saját könyvelőjét vagy ügyvezetőjét is megbízhatja az eljárás lebonyolításával, nincs szükség külső szakértő bevonására. Előszeretettel választják ezt az eljárást azért is, mert ha a cégnek adósságai vannak, a tulajdonosnak lehetősége van a cégvagyon kimentésére. Gyakori az a tény, hogy a hitelező figyelmét elkerüli az információ, hogy végelszámolást indított az adott cég maga ellen vagy csak akkor jut a tudomására, amikorra a vagyon eltűnt, és az eljárás átfordul felszámolásba. A felszámolási eljárások volumene pedig 14 százalékkal nőtt meg.
Továbbra is rendkívül alacsony az „igazi csődeljárásoknak” a száma, amelyek a vállalkozások fizetőképességének helyreállítására, azaz azok megmentésére irányulnak. Sajnálatos, hogy idehaza a fizetésképtelenség a gyakorlatban valójában a vagyon eltűnését jelenti. A csődvédelem hatékony eszköz lehetne, ha élnének vele a hazai cégek, de évente a több ezer felszámolási eljárás mellett csak néhány csődeljárás indul, és számuk az elmúlt években folyamatosan csökken. 2008 első három hónapjában sajnálatos módon csak 2 ilyen eljárás indult Magyarországon, jóval kevesebb, mint 2007 első negyedévében. A hazai fizetőképességi helyzet továbbá romlik. A Coface előrejelzése szerint 2008-ban a helyzet nem fog javulni. – véli Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója.
A fizetésképtelenségi eljárások ágazati számát vizsgálva kiderül: a legtöbb fizetésképtelenségi eljárásban továbbra is az építőipari és kis-, illetve nagykereskedelmi cég érintett, az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 30%-át kereskedelmi vállalkozások, további 17%-át építőipari cégek ellen indították az év első három hónapjában. Ezek mellett az eljárás alá vontak között az ingatlangazdálkodási, a turisztikában, valamint a számítástechnikai tevékenységet folytató vállalkozások vannak nagy számban. A kockázatosságot reálisan tükröző fizetésképtelenségi hányadot tekintve a biztonsági tevékenységet folytató cégek, valamint a textil- és az építőipar áll az első három helyen, de az azt követő takarítás, fuvarozás, papíripar és fémipar értéke is az országos átlag fellett található.
A földrajzi eloszlást vizsgálva kiderül, hogy 2008 első negyedévében a legtöbb eljárást természetesen a fővárosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg valamint Pest megyében folytatták. Budapesten az eljárások 31,84%-át, Szabolcsban pedig 11%-át indították. Érdemes megjegyezni, hogy az eljárások százalékos megoszlásához hasonlóan a hazai vállalkozások 40%-át is a fővárosban regisztrálták.
A kockázatkezelési kérdésekben nem gondolkodnak előre a magyar vállalatok. Magyarországon a társaságok legtöbbjének nincs átgondolt kockázatkezelési stratégiája, hiányzik a tudatos gondolkodásmód. Sok cég azért nem lép fel időben partnerével szemben, mert fél attól, hogy ha ezt megteszi, nem kap a jövőben megrendelést, ami esetlegesen egzisztenciális gondokat okozhat nála. Megoldást kíván az is, hogy a vállalkozások túlnyomó többségénél nem alakultak ki a megfelelő követelésmenedzsment-szabályok, a követelések nyilvántartását, behajtását gyakran a cég vezetője, a pénzügyi vezető vagy éppen a könyvelő végzi - ez azon túl, hogy értékes időt vesz el, nem is túl hatékony. De az igazi kockázatkezelés a partnerkapcsolat létrejötte előtt, a vevők leinformálásával indul.
A legtöbb Coface-hoz beérkező behajtási ügy elkerülhető lett volna megfelelő vevőminősítéssel. Sajnálatos, hogy a magyar vállalkozások alig 2 százaléka vásárol céginformációt, akár csak egyetlen vevőjéről is. Ilyen szolgáltatásokat a legtöbb esetben csak a nagyobb vállalatok vesznek igénybe, ugyanis ezen körben kialakult kockázatkezelési eljárásokkal rendelkeznek. Ellenben a kisebb cégek vezetői között sokan úgy vélik, hogy tisztában vannak vevőik pénzügyi helyzetével – mondja Dercze. Ezért a cégvezetők gyakran feleslegesnek tarják a nyilvánosan elérhető adatokból való releváns következtetések levonásának lehetőségét. A szakember fontosnak tartja, hogy a vállalatok ezeken a beidegzett szokásokon hamar változtassanak, mert a gazdaság szereplőinek fizetőképessége romlik– hívja fel a figyelmet Dercze Zoltán.
Forrás: www.coface.hu
Kérdése van a cikkhez? Írja meg a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. e-mailcímre!
Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Az új Start-Program lehetősége
Miért jó a munkaadónak időseket és kismamákat alkalmazni?
Július 1-jétől újabb kártyákkal bővül a 2005.október elsején indított START-program. Bővülő lehetőséget biztosítva a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű csoportoknak, az időseknek, szakképzetleneknek és a kismamáknak.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
A statisztikai adatok megszerzése
Lehetőségek kis- és középvállalkozások számára
A mai modern világ információs társadalmának meghatározó jellemzője, hogy az adott információ előállítása, feldolgozása és elemzése egyre nagyobb szerepet játszik a kis- és középvállalkozások életében és fejlődésében. Nemcsak a multinacionális vállalatoknak, hanem a kis- és középvállalkozásoknak is ki kell, illetve ki lehet alakítani egy testreszabott statisztikai információs-rendszert, ahhoz, hogy a gazdasági élet bonyolult folyamatát jellemezni tudják.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Szolgáltatási színvonal
A magyar üzletláncok eredményei
Az International Service Check, nemzetközi minőség- és szolgáltatás-ellenőrző vállalat egy 7 Közép-Európai országra - Horvátország, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovénia valamint Oroszország - kiterjedő vizsgálatot végzett el a szupermarketek szolgáltatási színvonalának felmérésére. Az összesített eredmények szerint a Magyarországon szolgáltató élelmiszerüzletek a negyedik helyen állnak – A felmérésben értékelt mind a nyolc ország üzleteiben a vásárlók az elvárásuknál alacsonyabb színvonalúnak ítélték a szolgáltatást.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
A magyar cégek informatikai felkészültsége és a döntéshozatalának menetének?
Jövőbeni trendek és tervek
A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) által készített, az SAP és a Sun Microsystems szakmai támogatásával létrejött kutatás szerint 2007-ben jelentősen felértékelődött az infokommunikáció szerepe a Magyarországon működő vállalatok körében, a cégek nehézségeik ellenére is előszeretettel költenek IT-fejlesztésekre.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Vállalkozások nyilvántartása
Mik a cégekre vonatkozó szabályok?
A banki adóslista vállalkozásokra vonatkozó nyilvántartása másképpen működik, mint a magánszemélyekre vonatkozó rész. Amennyiben egyéni vagy társas vállalkozás keretében dolgozunk, mindenképpen érdemes megismerkednünk - már előzetesen is (!) - a szabályokkal. Ne akkor lepődjünk meg, amikor már bajban vagyunk...
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Tizenegymilliárd forint támogatást kapnak a nyertesek
Pályázati lehetőségekről
December 31-ig lehet pályázni logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztésére a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) és a Közép-Magyarország operatív program (KMOP) keretében.
|
Bővebben...
|
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Hogyan alakul a cégmegszűnések száma
Kilátások 2008-ra
Az elmúlt évben közel 25 százalékkal nőtt annak a valószínűsége, hogy a cégek fizetésképtelenné válnak, így 2007-ben a vállalkozások 3,8 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit, de vannak egyes iparágak, amelyek csődrátája megközelítette a 6-7 százalékot. A leginkább kockázatosnak évek óta a biztonsági tevékenység, a textil- és építőipar számít. A Coface előrejelzése szerint 2010-ig változatlan marad a helyzet.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Mi az adott ország üzleti kultúrája és a lehetséges kockázatok?
Van-e krízis?
A Coface a napokban mutatta be a 155 országra érvényes új „Üzleti Környezet” értékelési rendszerét (BusinessEnviroment@rating), amelyet szerte a világon tevékenykedő cégek működésével kapcsolatos tapasztalatai alapján fejlesztett ki. Az üzleti környezet értékelő rendszer teljesebb képet ad az adott ország üzleti kultúrájáról és figyelmeztet a lehetséges kockázatokra.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
A külföldi befektetések serkentése
Magasabb hozzáadott értéket képviselő termék
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter az Alcoa székesfehérvári beruházásának avatóján beszélt a kormány befektetés-ösztönző és -támogató politikájáról, amelynek a tárcavezető szerint a cég története jó példája. A miniszter elmondta: az ország számára fontosak a külföldi befektetők, különösen azok, amelyek magas hozzáadott értékű termékeket állítanak elő vagy szolgáltatást kínálnak. A kormány az anyagi támogatáson túl a befektetéseket ösztönző gazdasági környezet kialakításával segíti a beruházók magyarországi megtelepedését.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és -forgalmazók, valamint a lakosság ingatlanpiaci terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
A világ előrehaladása az információs társadalom terén 2006-ban
Átfogó tanulmány az információs társadalom és a hálózati világ trendjeiről
Egymilliárd százmillió rendszeres internetező, egymilliárd eladott mobiltelefon készülék és félmilliárd új mobil-előfizetés, 100 millió feletti weblap a világhálón, megvalósuló 100 dolláros laptop, és a virtuális világok meghódítása – néhány jellemző szám és trend az elmúlt évből. A komplex értelemben vett információs társadalom kétarcú volt 2006-ban, és ez a kettősség a 2007-es évet is meg fogja határozni. Az érem egyik oldala a technikai és információs írástudás értelemben vett irányadó réteg „tobzódása” az új forradalomban, leginkább a Web 2.0-nak hívott jelenségegyüttesben. Az érem másik oldalán a fejlődő országok polgárai és gazdasága foglal helyet – az információs társadalom eljövendő éveit a szegénygazdaság (újra)felfedezése és az általa diktált logikák fogják meghatározni.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
VOIP
Olcsónak olcsó, de biztonságos?
Egy 2007–es brit kutatás szerint a megkérdezett 300 vállalat 93%-a tartja problémásnak az internetes telefonálás biztonságosságának hiányát. Többségük meg van győződve róla, hogy a rohamos elterjedés és a túl gyors fejlődés egyre nagyobb biztonsági kockázattal jár. Már most számos felhasználó számol be adatvesztésről, adatátviteli hibákról, amit a VOIP-szolgáltatójuk számlájára írnak. Az internetes „telefon-ipartól” elvárható lenne, hogy az új technológiának ne csak a továbbfejlesztésével, hanem a biztonságával is foglalkozzanak.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
A hangtovábbításhoz kapcsolódó extrák
A VoIP bevételt hoz, nem megtakarítást!
Sokan még a 130 évvel ezelőtti módon gondolkodnak, amikor a telefon csupán arra volt jó, hogy hangot közvetítsen két ember között, akik távol voltak egymástól. De ennél ma már jóval többről van szó...
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
270 milliárd forint támogatási lehetőség
Pályázati csomag a fejlődni vágyó településeknek
A város-rehabilitáció a fejlesztések egyik kiemelt célja. Ezt jelzi, hogy a 2007-2013-as időszakban 270 milliárd forint támogatás révén fejlődhetnek településeink. A most megjelenő pályázati csomag célja, hogy olyan komplex projekteket támogasson, melyek megvalósítása illeszkedik a városok hosszú távú fejlesztési stratégiájába.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
Pályázati lehetőség
Javulhat a magyar lakosság egészségi állapota
December 14.-én több mint 90 milliárd forintos keretösszeggel európai uniós pályázatokat ír ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség klinikák és a régiós súlyponti kórházak – egészségpólusok – korszerűsítésére, a sürgősségi betegellátás és a mentőszolgálat fejlesztésére, valamint az egészségügyben dolgozók képzésére.
|
Bővebben...
|
2007. április 21. szombat, 19:26 |
A magyar logisztikai stratégia tervezete
Elkészült és véleményezhető
A logisztika az elmúlt évtizedben a globális gazdaság legfontosabb összetevői közé került, s minden előrejelzés szerint további dinamikus fejlődés előtt áll. A terület komplexitása, GDP-beli súlya, versenyképességet meghatározó jellege tette szükségessé egy kormányzati szintű, megalapozó jellegű, középtávú (2007-2013), tematikus szakstratégia megalkotását, mely dokumentum a Kormány logisztikával kapcsolatos átfogó fejlesztési irányait, céljait foglalja össze. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a közlekedésfejlesztéssel összhangban, külön stratégiaként 2007-ben kezdte meg a Magyar Logisztikai Stratégia (MLS) kidolgozását, melybe szakmai szervezeteket is bevont. Az MLS fő célkitűzése, hogy Magyarország 2013-ra a közép-kelet-európai térség egyik logisztikai szolgáltató központja és egyben interkontinentális cargo hub-ja legyen. A Stratégia nemrégiben elkészült tervezete a GKM honlapjának Civil Fórumán elérhető, 2008. február 15-ig véleményezhető.
|
Bővebben...
|
|